budapesti földutak felszámolása
Ezúttal a Momentum nyolcadik kerületi jelöltje mutatta meg a párt szellemi szintjét
Új csillag ragyog az égen a Momentum égboltján. A párt józsefvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje beleállt Kocsis Mátéba azért, mert szerinte a kerület országgyűlési képviselője hiába az egyik legbefolyásosabb kormánypárti politikus, nem intézte el sem Józsefvárosnak, sem Ferencvárosnak, hogy útfelújítási támogatást kapjon. A momentumos jelölt csak azt nem vette figyelembe, hogy útfelújítási támogatást azok a kerületek kaptak, ahol van földút, a VIII. kerületben viszont ilyet keresve sem fog találni.Gulyás Gergely: a fővárosi önkormányzattal ellentétben a kormány az ellenzéki kerületeket is segíti
A főváros fejlesztése nemzeti ügy, ezért pártpolitikai határokra tekintet nélkül fontos a kormányzat számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, amikor szilárd burkolatot kapott utakat avatott Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat gyakorlatával ellentétben, amely lehúzta a kormánypárti vezetésű kerületek terveit a főváros útfelújítási programjából, a kormány az ellenzéki kerületeket is segíti.Leaszfaltozhatták volna az újpesti földutakat, de az ellenzéki önkormányzat még az ehhez járó állami támogatásra sem pályázott
Bár az utóbbi napokban Újpestet is ellepték azok az óriásplakátok, amelyeken a szivárványkoalíció alkotta önkormányzat sok-sok millió forintért sírja el, hogy a kormány kivérezteti őket, a képhez hozzátartozik az is: négyszázmillió forintot dobtak ki Déri Tiborék azzal, hogy nem pályáztak arra a kormány támogatta programra, amely a fővárosi földutak felszámolását tűzte ki céljául. A korábbi városvezetés háromszázhuszonkétmillió forintot nyert el korábban pályázati úton, amiből több, mint másfél kilométernyi utat lehetett volna leaszfaltozni a székesdűlői utcákban, ez azonban a jelek szerint sokadlagos szempont ma már Dériéknek; a másfél évvel ezelőtti kampányígéreteik úgy koptak el, hogy azokból semmi nem valósult meg, mivel jelenleg nem az újpestiek életminősége a fontos, hanem az osztályharc a Zorbán ellen.Ajánljuk még