Pesti Srácok

Ezúttal a Momentum nyolcadik kerületi jelöltje mutatta meg a párt szellemi szintjét

null

Új csillag ragyog az égen a Momentum égboltján. A párt józsefvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje beleállt Kocsis Mátéba azért, mert szerinte a kerület országgyűlési képviselője hiába az egyik legbefolyásosabb kormánypárti politikus, nem intézte el sem Józsefvárosnak, sem Ferencvárosnak, hogy útfelújítási támogatást kapjon. A momentumos jelölt csak azt nem vette figyelembe, hogy útfelújítási támogatást azok a kerületek kaptak, ahol van földút, a VIII. kerületben viszont ilyet keresve sem fog találni.

„Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” – tartja a mondás, amit Csordás Anett is megfogadhatott volna. Értük persze, hogy a Momentum a teljes baloldallal egyetemben ahol lehet, ütné a kormányt és annak minden politikusát, de a vádaskodás előtt érdemes lenne néha tájékozódni. A Momentum jelöltjének posztjából ugyanis csak annyi igaz, hogy valóban útfelújítási támogatást adott a kormány bizonyos kerületeknek, de azon aprócska részlet felett szemet hunyt a politikusaspiráns, hogy ez egy földútpályázat volt, és mint köztudott, a belvárosban nincsenek földutak. Ezért aztán Kocsis Máté hiába befolyásos politikus, a földútpályázatban nem tud lobbizni a kerületnek.

Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.