Pesti Srácok

Leaszfaltozhatták volna az újpesti földutakat, de az ellenzéki önkormányzat még az ehhez járó állami támogatásra sem pályázott

Leaszfaltozhatták volna az újpesti földutakat, de az ellenzéki önkormányzat még az ehhez járó állami támogatásra sem pályázott

Bár az utóbbi napokban Újpestet is ellepték azok az óriásplakátok, amelyeken a szivárványkoalíció alkotta önkormányzat sok-sok millió forintért sírja el, hogy a kormány kivérezteti őket, a képhez hozzátartozik az is: négyszázmillió forintot dobtak ki Déri Tiborék azzal, hogy nem pályáztak arra a kormány támogatta programra, amely a fővárosi földutak felszámolását tűzte ki céljául. A korábbi városvezetés háromszázhuszonkétmillió forintot nyert el korábban pályázati úton, amiből több, mint másfél kilométernyi utat lehetett volna leaszfaltozni a székesdűlői utcákban, ez azonban a jelek szerint sokadlagos szempont ma már Dériéknek; a másfél évvel ezelőtti kampányígéreteik úgy koptak el, hogy azokból semmi nem valósult meg, mivel jelenleg nem az újpestiek életminősége a fontos, hanem az osztályharc a Zorbán ellen.

Az újpesti szivárványkoalíció által okozott újabb kárról a kerület korábbi fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében.

– írta bejegyzésében Wintermantel Zsolt.

PestiSracok facebook image
Agresszív kismalac-üzemmódba kapcsolt az újpesti szivárványkoalíció, akkor sem kell nekik az állami támogatás, ha az járna az önkormányzatnak, igaz, ehhez pályázni is kellett volna. Fotó: Facebook

Forrás, vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?