budapesti költségvetés
Gyakorlatilag csődbe ment Budapest
Beérett a baloldali "szakértelem". Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjúban jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat valamennyi működésre fordítható állampapírja és készpénze elfogyott, így az intézmények és a hivatal fenntartása érdekében hozzá kellett nyúlni a huszonötmilliárd forintos folyószámlahitel-kerethez. Ezzel tulajdonképpen beismerte: sikerült nekik Budapestet csődközeli állapotba sodorniuk. Erre egyébként lehetett számítani, Kiss Ambrus ugyanis már januárban közölte: 2021 végére nem lesz miből fizetni a béreket, leállnak a közszolgáltatások, és intézményeket kell bezárniuk. Úgy tűnik, a teljes pénzügyi összeomlást a vártnál előbb sikerült elérnie a szakértőkkel körülbástyázott főpolgármesternek, aki most persze lapít, mint a Népszabiba tekert tükörponty. Legalábbis a csődközeli helyzetről nem beszél, ellenben éppen ma jelentette be, hogy új államalapításban gondolkodik. Gratulálunk, GeLgő!Fidesz: Karácsony Gergely feléli Budapest elmúlt tíz évben megspórolt tartalékait – és elfutott a Fidesz képviselői elől
Karácsony Gergely főpolgármester két év alatt feléli Budapest elmúlt tíz évben megspórolt tartalékokait, ezzel folytatva a Demszky-korszak hibás gazdaságpolitikáját – közölte a Fidesz fővárosi szervezete szombaton, a Facebook oldalán. Ráadásul a fideszes képviselőket megbeszélésre hívta, akik másfél órát vártak – hiába.Vagyonfelélés és hitelfelvétel: Karácsony Gergely új költségvetése 130 milliárdos hiánnyal számol
Amikor Karácsony Gergely főpolgármester szerdán beterjesztette Budapest 2020-as költségvetési javaslatát, úgy fogalmazott: "a költségvetés nemcsak számok halmaza, hanem sokkal inkább hitek, meggyőződések, elvek és értékek összefoglalója". Ez varázslatosan szépen hangzik, és az ember szinte megfeledkezik arról, hogy a költségvetés alapjában mégiscsak a pénzről szól. Aztán ha valaki elkezdi lapozgatni az előterjesztést, akkor "érdekes" összefüggéseket vehet észre a "hitek és meggyőződések összefoglalójában". Például azt, hogy a bevételi és kiadási oldal közt 130 milliárd forintos eltérés van.Ajánljuk még










