budapesti rendőr-főkapitányság
Tízmilliós drogfogás – Három dílert kapcsoltak le a rendőrök Kőbányán
Több mint tízmillió forint értékű kábítószert lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószerbűnözés elleni osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást három férfival szemben.Így tüntetnek a békés "gyerekek" a jobb oktatásért – Ja, nem (VIDEÓ!)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy videót tett közzé a közösségi oldalán, amin a rendőrök mellett robban éppen szét egy feléjük dobott üvegpalack, de bemutatták, hogy ezen kívül még mikkel dobálták őket a "békés" diáktüntetők.Baloldali politikusok tolták a tömeget a rendőrökre a diáktüntetésen
A Metropol felvételei szerint összehangoltan szervezték a tömeg mozgását a tüntetésen részt vevő ellenzéki politikusok. Mint ahogy arról mi is beszámoltunk (nem is egy cikkben), pénteken diákszervezetekkel tüntetett a baloldal Budapesten, majd a tüntetők egy része a Fidesz-székházhoz vonult. A rendőrségi közleményekből kiderült, hogy a Lendvay utcában a jogellenes gyűlés „agresszív résztvevői különböző tárgyakkal dobálták meg a rendőrsorfalat. A tüntetők vascsavarral is dobáltak. A tüntetők lökdösni, tolni kezdték a rendőrsorfalat, és megpróbálták áttörni azt, közben palackkal is dobáltak. A rendőröket folyamatosan verbálisan és tettleg provokálták.Az agresszív, néhány száz fős tömeg egy órán keresztül folyamatosan erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon
Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti diáktüntetés után egy órán áttörni a rendőrsorfalat Budapesten. A rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt – közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A közlés szerint a rendőrök "óriási türelmet" tanúsítva, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el.A rendőrség is nyomoz Gálvölgyi János ügyében
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.ORFK: jogszerűen használt kényszerítőeszközt a rendőrség a szerdai jogellenes tüntetésen
Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a szerda esti jogellenes budapesti tüntetésen a parancsnoki vizsgálat szerint – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtök este a police.hu-n.Letartóztatták a Bimbó úti anyagyilkosságot beismerő nőt
Az anyagyilkosságot beismerő P. Gabriellát elmeorvosi vizsgálatnak fogják alávetni, amely minden emberöléssel megalapozottan gyanúsított esetén kötelező – írja a Magyar Nemzet. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény, a minősített emberölés kiemelkedő tárgyi súlyú, a nő személyi és egzisztenciális körülményei rendezetlenek, és más büntetőeljárás is folyik vele szemben. Emellett a bizonyítás veszélyeztetésére nézve is merültek fel adatok. A Fővárosi Főügyészség mindezért a nő letartóztatására tett indítványt, amit néhány perce el is rendelt a bíróság.BRFK: A Karmelita előtti rendőri intézkedés jogszerű volt
A vizsgálat megállapította, hogy , hogy az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt. A BRFK jelentése szerint a rendőrség mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor határozottan intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben.Ajánljuk még















