bunge
Ártott Magyarország nemzetközi megítélésének, ezért börtönbe küldené az ügyészség a Bunge-per vádlottját
Jövő áprilisban tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az amerikai kitiltási botrányhoz szorosan kapcsolódó Bunge-pert - értesült a PestiSrácok.hu. A vádat képviselő Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozta a táblabíróságtól, hogy az ügy egyetlen vádlottjára az első fokon eljáró bíróságnál súlyosabb büntetést szabjon ki, többek között azért, mert ez a cselekmény rendkívüli módon ártott Magyarország nemzetközi megítélésének. A PestiSrácok.hu birtokába került fellebbezésből kiderül, hogy azt már az ügyészség sem állítja, hogy az egész korrupciós ügy T. Viktor András magánakciója volt, egy azonban biztos: az eset után kirobbant hisztériának és az ezt meglovagoló egykori amerikai ügyvivőnek, André Goodfriendnek köszönhetően, 2014 őszén sikerült elérni, hogy a kormányt nemzetközi téren magyarázkodásra kényszerítő, itthon hónapokon át instabilitást kiváltó nemzetközi botrány legyen. Az egész ügy azért is különösen pikáns, mert a szereplők számbavételével kiderül, hogy az a moszkvai kapcsolati tőkével bíró kör tüzelte fel az amerikai ügyvivőt, amelynek része a Magyar Nemzet főszerkesztője és Torba Tamás, a Simicska-birodalom megmondóembere. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.