bűnügy
Őrizetbe vették a sajóvámosi gázolót
Elfogták azt a férfit, aki szerda este halálra gázolt Sajóvámoson egy 53 éves gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott autójával.Az elmúlt évek 10 legkínosabb bűnesete
Sokszor lehet az az érzésünk, a tolvajok, rablók és gonosztevők mindig egy lépéssel a bűnüldöző szervek előtt járnak mind ötletességben, mind technikai felkészültségben, mind gátlástalanságban. Nos vannak, akiknek a történetét sosem fogják filmre vinni, maximum az intézkedő rendőrök emlékeznek rájuk egy-egy gunyoros mosoly kíséretében. Ahogy Fülöp atya mondta volt: "Legyetek jók, ha tudtok!" – lássuk viszont azokat, akiknek még rossznak lenni sem sikerült. Íme, az elmúlt évek legkínosabb bűnügyei.Késsel fenyegette, majd kirabolta társát a bitcoinbűnöző
Rablás miatt keres a rendőrség egy budapesti férfit, aki előzetesen abban állapodott meg a sértettel, hogy a pénzét bitcoinra váltja át, ám az ígéretét megszegve végül inkább meglépett a pénzzel, írja a Police.hu.Több mint fél tonna kokaint semmisített meg a litván vámhatóság
A litván vámhatóság - keddi bejelentése szerint - megsemmisítette azt az 575 kilogramm kokaint, amelyet májusban foglalt le Klaipeda kikötőjében.Nem találták meg az eltűnt újságíró holttestét az elsüllyedt tengeralattjáróban
Nem találták meg a minap eltűnt svéd újságírónőnek a holttestét abban az elsüllyedt tengeralattjáróban, amelyet egy dán feltaláló és búvárhajó-építő saját kezűleg készített, és amely pénteken tisztázatlan körülmények között elsüllyedt Koppenhága közelében.Ügyvédei szerint senkire sem veszélyes a többszörösen elítélt S. Ábel
Ügyvédjei szerint senkire sem veszélyes a korábban több emberen elkövetett emberölés előkészülete miatt jogerősen elítélt és a múlt héten robbanóanyaggal visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezett S. Ábel.Újabb kétmilliárdos csalási ügy miatt nyomoz az ügyészség
Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség. Az ügy gyanúsítootja még nem tudni, hogy előzetesbe kerül-e.Ajánljuk még

















