cenzúra
A Google anyacégének vezérigazgatója beismerte, hogy egyes honlapokat önhatalmúan helyeznek feketelistára
Úgy tűnik, a Google nemcsak a Breitbart című portál keresési találatait korlátolta le a platformján. A Daily Caller nevű amerikai konzervatív portál főszerkesztője Twitteren közölte, hogy hasonló jelenségeket tapasztaltak – számolt be a V4NA hírügynökség. Mint ismert, ezt portálunk a saját bőrén is megtapasztalhatta: a PestiSrácok.hu szerkesztőségének a Google elleni demonstrációján több ezren vettek részt, miután az első, kurtán-furcsán végrehajtott virtuális megsemmisítésünk után indoklás nélkül törölték az újraindított Youtube-csatornánkat is. Naiv dolog lenne azonban azt hinni, hogy mi vagyunk az egyetlen jobboldali portál, amely az elmúlt évek során komolyabb támadásnak lett kitéve a keresőóriás által. 2017-ben az önkényesen szélsőjobboldalinak kikiáltott Breitbartot is megpróbálták letörölni az internetről úgy, hogy megpróbálták kiszorítani a portált a reklámszolgáltatásokból. A kísérletük csúfos kudarcot vallott, de érdemes az ilyesmire emlékezni egy olyan időszakban, amikor éppen azok lehetetlenítenék el a szólásszabadságot, akik a leghangosabban hirdetik azt. Ha Koncz Zsuzsa valódi cenzúráról akar hallani, kérdezze a halott Radics Bélát
Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyaroszágon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”. Publicisztika. Unom a folyton szembejövő liberális tartalmakat, itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – PS-interjú Kovács Istvánnal
Kovács Istvánt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatóját ismerjük már tévéből, rádióból, most azonban egy új projekthez adta a fejét. Elindította a Megafon Központot, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan online közösségeknek adjon otthont, amelyek akár politikai, akár piaci okok miatt alig jutnak levegőhöz. "A központot azért hoztuk létre, hogy ne érezd úgy, egyedül harcolsz a világ ellen" – mondja Kovács István. Tapasztalata szerint a közösségi médiában egyre inkább átveszi az uralmat a liberális gőzhenger, amely az életünk minden területére rányomja a bélyegét. Sok konzervatív ember meg sem próbálja hallatni a hangját a közösségi médiában, nem vállalja fel a véleményét, mert tart attól, hogy cenzúrázzák, hogy lehurrogják, elnyomják, vagy éppen letiltják. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – jelentette ki Kovács István a Megafon Központ alapításáról. Kiderítettük, mit is jelent ez. PS-interjú!