ceu
Álbalhéból áltüntetés – A CEU után a Momentum is ultimátumot adott a kormánynak
Hihetetlen gyorsasággal reagált a Momentum a CEU körül újra kirobbant álbalhéra, vagyis arra a kabaréba illő szereptévesztésre, mikor Michael Ignatieff azzal fenyegette meg a magyar kormányt, hogy ha nem sikerül egy hónapon belül megegyezni az egyetem ügyeit illetően, akkor Soros György intézménye Bécsbe költözik (aztaaa!). Ez persze távol van az igazságtól, hiszen a bécsi kampuszt mindenképpen megnyitják hamarosan; valójában csak arról van szó, hogy mely tárgyak maradnak, illetve kerülnek át a nálunk jóval fejlettebb, haladóbb és toleránsabb Nyugatra, ahol nem mellékesen még a genderszak is divatos. A csillogó szemű fiatalok a tényekre fittyet hányva töltötték meg a CEU előtti teret (illetve kicsit odébb, a kedvenc szórakozóhelyükhöz közelebb), hogy ismét igazságot szolgáltassanak egy igazságtalan világban még a péntek esti fenszikocsmázás előtt, ahol majd elmondhatják, ismét jelentős dolgot cselekedtek. „Soha nem alkalmaznék olyan embert, aki Soros egyetemén végzett”
Ismeretes, csütörtökön egy rendkívüli fórum keretein belül jelentette be Michael Ignatieff: ha nem sikerül megegyezni a magyar kormánnyal december 1-jéig, vagyis nem írják alá az erről szóló megállapodást, a CEU Bécsbe teszi át a központját. Az egyetem szerepet tévesztett rektora a sajtótájékoztatón kifejtette, ultimátumot adnak a kormánynak. Az esetet a Breitbart is megírta, a cikk alatt pedig egy, a magyar kormányt támogató és a Soros György CEU-ját ostorozó hozzászólás-cunami indult meg. Többen kifejtették, soha nem alkalmaznának olyan embert, akik Soros egyetemén végeztek, mások pedig megjegyezték, Soros György a nyugati civilizáció lebontására törekszik, így a magyar kormány helyesen cselekszik. Íme, néhány gyöngyszem. Álbalhé és marketinghiszti a CEU-n
Ha esik, ha fúj, ha hatalomra jutnak a Márki-Zay vezette forradalmi erők és a CEU-val „ellenséges” kormányzati tényezők a hetekig tartó pofozás demokratikus eljárásrendje alatt tartózkodnak, ha nem, a CEU akkor is megnyitja a bécsi kampuszát, ahova azokat a képzéseket telepítik, amelyek divatosak a tökéletesen elhülyült nyugati tanuló ifjúság körében, míg a valódi tudományokat oktató szakokat és a könyvtárt Budapesten tartják. Ez derült ki Michael Ignatieff sajtótájékoztatójából. És azt is megtudtuk, Bécs hajóval, repülővel, autóval és vonattal is megközelíthető Budapestről, közúton mindössze két és fél óra, tehát nincs ok a pánikra, valamint a CEU éppen annyira, ha nem jobban érdekelt a kormánnyal való hangos és könnyen nemzetköziesíthető vita fenntartásában, mint a Soros-ellenes retorikába feledkezett kormányzat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.