cozma-gyilkosság
Nem először enged szabadon idő előtt kegyetlen gyilkosokat a bíróság
Kedden jelentette be a Szegedi Törvényszék, hogy nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta az életfogytig tartó fegyházra ítélt skálás gyilkost, Bene Lászlót. Bene és bűntársa négy emberrel végzett, köztük egy rendőrrel és egy fiatal egyetemistával. Nem ez az első eset, hogy egy kegyetlen elkövetőt idő előtt szabadon enged a bíróság, hiszen tavaly nyáron kisétálhatott a börtönből Szögi Lajos egyik hóhéra, de egy évvel korábban a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját, Sztojka Ivánt is hazaengedték, igaz, ő olyan jól visszailleszkedett a társadalomba, hogy hamarosan újabb bűncselekményt követett el, így két hónappal ezelőtt ismét hűvösre került. Legutóbb a győri családirtás borzolta a kedélyeket: egy apa két gyermekét ölte meg, majd magával is végzett. A férfit 2017 decemberében emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt öt év fegyházbüntetésre ítélték, ám ő is hamarabb szabadulhatott. Nem sokkal később bekövetkezett a tragédia. "Vártuk, hogy bevarrják; amióta kijött, félelemben éltünk" – így reagáltak az enyingiek Sztojka letartóztatására
"Nincs mit szépíteni, nagyon vártuk már, hogy újra bevarrják. Amióta kijött, újra félelemben éltünk, mert ő és a barátai nem fogták vissza magukat" – ezt mondta egy enyingi férfi a Blikknek annak kapcsán, hogy ismét őrizetbe vették a Veszprém kézilabdázójának egyik gyilkosát. Sztojka Iván a megalapozott gyanú szerint hónapokon át prostitúcióra vett rá egy lányt, "keresete" nagy részét pedig elvette. A bulvárlap Marian Cozma édesapját is megkereste, aki azt kívánta, hogy fia gyilkosa ezúttal jó sokáig legyen rácsok mögött, és ne tudjon másoknak olyan fájdalmat okozni, mint az ő családjuknak.