családtámogatás
Bangóné: A Fidesz családtámogatásának következménye, hogy lassan kiürül az ország
A fideszes családtámogatás eredménye: 1,2 millió munkavállalóval 300 ezer kiskorú készül kivándorolni – állítja közleményében Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Úgy fogalmaz, „a családok évében csak egy valamit biztosít az Orbán-kormány a családoknak: szabad utat nyugatra”.Novák Katalin: Már holnap utalják a szeptemberi családtámogatási összegeket
A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.Ficsak: Több tízezer forintot spórolnak az idei tanévkezdéskor a családok
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az idei tanévkezdéskor több tízezer forinttal több maradhat a családoknál – mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója az M1 tévécsatorna vasárnap reggeli műsorában.Novák Katalin a PS-nek: Magyarországon a családokban látjuk a jövőt (Interjú!)
A felelős gyermekvállalás nemzeti érték, amit a kormány minden lehetséges eszközzel támogat, annak érdekében, hogy segítse vállalásukban a családokat. Míg a nyugati fejlett világban a mai napig csökken a gyermekszületések száma, és egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás időpontja, addig Magyarországon megállt ez a negatív tendencia. A jövő évi költségvetésben a kormány mintegy 2000 milliárd forintot irányzott elő családtámogatásra, nő a két gyermek után járó adókedvezmény, még több pénz jut a családok otthonteremtésére. De a pénz nem minden. „Az oktatáson, a köznevelésen keresztül is azt kell közvetítenünk, hogy Magyarországon a családokban látjuk a jövőt, és a klasszikus értékekben, a hűségben és az elköteleződésben hiszünk” – mondta a PestiSrácoknak Novák Katalin. A családügyi államtitkárral a családtámogatás mellett olyan kényesebb kérdésekről is beszélgettünk, mint a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadása és a házasságkötés kapcsán folytatott jogi harcuk, az abortusz vagy a brüsszeli „demokraták” szerint női szabadságjogokat sértő anyaság-szerep, vagy a klasszikus magyar női anyamodell.A biztonságra és a családokra költ a legtöbbet jövőre a kormány
A nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen elfogadta az Országgyűlés a 2019. évi költségvetést. A kormány a korábbinál is nagyobb, 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,7 százalékos inflációval számol. A költségvetés, melyet kormányzati politikusok a biztonsági növekedés költségvetésének neveztek, az ország biztonságára és a családok támogatására költ a legtöbbet jövőre. Szintén a jövő évi büdzsé nyertesei a vállalkozások, hiszen tovább csökkennek a terheik. Ettől a lépéstől a teljes foglalkoztatottság elérését reméli a kormány. Több pénz marad az emberek zsebében 2019-ben, további béremelkedésekkel számol a kormány, amihez az adók is tovább csökkennek. Mindemellett az ország központi költségvetési tartaléka a másfélszeresére nő.Költségvetés: Ha nő a migrációs nyomás, akkor jelentős kiadásokkal kell számolni
A költségvetés céljai nemzeti érdeket szolgálnak, tervezése megfontolt, a számok megalapozottak, a gyengébb forint miatt pedig nincs szükség új büdzsére – mondta a Világgazdaságnak Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. A költségvetést július 20-án – vélhetően – elfogadja a parlament. Bánki a lapnak kifejtette, a magyar gazdaság már most is önállóan megállja a helyét, 2020-ig pedig tovább erősödik, tartalékokra azonban szükség van, hiszen ha nő a migrációs nyomás, akkor jelentős kiadásokkal kell számolni.Kásler Miklós: Megduplázódott a családtámogatásra jutó pénz
Megduplázódott 2010-hez képest a családtámogatásra jutó összeg, amely így eléri a 2000 milliárd forintot – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a jövő évi büdzséről szerda reggel az M1-en.A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat
A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Kásler Miklós közölte, 2019-ben mintegy 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ez a duplája a 2100-es összegnek.Ajánljuk még

















