családvédelmi akcióterv
Kocsis Máté a PS-nek: Persze, hogy Karácsony nem esélytelen, a fél százalék esély is esély (PS-videó!)
Nem esélytelen Karácsony Gergely Tarlós István ellen a budapesti főpolgármesterségért folytatott küzdelemben, és azért nem esélytelen, mert elindult a megmérettetésen – mondta keddi sajtótájékoztatóján a PestiSrácok.hu-nak Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője ezzel egyebek mellett arra reagált, hogy az Index ugyancsak kedden közzétett közvélemény- (?) kutatása szerint Karácsony nemcsak, hogy partiban van a regnáló városvezetővel, hanem a válaszolók kevesebb, mint fele szerint még "esélyes" is. Kocsis Máté szerint a semmilyen közjogi relevanciával nem bíró ellenzéki előválasztás felkorbácsolhatta az erre fogékonyak vágyait, ugyanakkor a realitás mégis az, hogy Tarlós István népszerűsége töretlen, Karácsony esélyeiről pedig azt mondta, hogy akár fél százalékot is összehozhat a versengésben; az esély fogalmába ez is belefér. A frakcióvezető szavai szerint azok döntenek helyesen és felelősen, akik a fővárosi önkormányzati választáson a már sokat bizonyított főpolgármesterre adják voksukat. Kocsis Máté tájékoztatóján felhívta a figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta a lex Czeglédynek nevezett törvénymódosítást, amellyel a jövőben nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a DK EP-listájára felvett MSZP-s politikus, Gyurcsány ügyvédje és bizalmasa, a korábban több, mint hatmilliárdos költségvetési csalás miatt meggyanúsított Czeglédy Csaba ellen a mentelmi joga miatt meg kellett szüntetni a büntetőeljárást, miközben társai ügyét már a Szegedi Törvényszék tárgyalja. A Fidesz frakcióvezetője más témák mellett ismertette a családvédelmi akcióterv már hétfőn hatályba lépett rendelkezéseit, illetve annak még kidolgozás alatt álló részleteit. Kocsis Máté emlékeztetett arra, hogy míg a Fidesz-KDNP kormányzat elsődleges célként tekint a családok támogatására, addig a Gyurcsány-érában a döntéshozók épp ezeket igyekeztek minden áron megnyirbálni, és a törvénymódosító javaslataikat elemezve még ellenzékben is erre törekednek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.