Pesti Srácok

csalás

Az Ügy: a Czeglédy-trükkök százai és Galbács Mihály, a nagy tao-játékos (videó)

Magyar ugar 2021 március 7.
A héten a Kecskeméti Törvényszék érdemben tárgyalni kezdte a Czeglédy-ügyet, bár nem voltak könnyű helyzetben, ugyanis a vádlottak nélkül kellett nekivágniuk az ügynek, mert mindkét vádlott, akiket beidéztek az első tárgyalási napra, beteget jelentett. A PestiTV Az Ügy című tényfeltáró műsora végigvette, honnan hová jutott az úgynevezett Czeglédy-ügy 5 év alatt. Miért nem haladt előre a büntetőper Czeglédy esetében egy tapodtat sem? Milyen különböző trükkökkel szabadult Gyurcsány ügyvédje az eljárás alól? Milyen trükkökkel húzzák el a pert, ahogy csak tudják? A riportban azt is felidéztük, hogyan csalta el a vád szerint Czeglédy bűnszervezete a 6 és fél milliárd forintot és hogyan verhettek át több száz nyugdíjas munkavállalót. Az Ügyben megszólalt a Czeglédy féle iskolaszövetkezetek legöregebb diákmunkása, Bandi bácsi, aki közel 80 évesen volt papíron az iskolaszövetkezetek tagja. A műsor második riportjában az egykori MSZMP-s, majd fideszes, jelenleg Márki-Zay mozgalmában politizáló gyulai Galbács Mihály taós ügyleteiről rántottuk le a leplet. Galbács elnöksége alatt sikerült kis híján bedönteni a Termál Futball Clubot, miközben csak úgy ömlött a tao-bevétel a klubhoz. Egymást követték a beruházások, amelyeket befejezni sem sikerült, de amelyek szépen ellátták munkával és pénzzel Galbács családját a feleségétől a sógoráig, közben a gyerekeknek járó évi 5-6 millió forint taóból még labdákra és új mezre, melegítőre sem jutott. A NAV költségvetési csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával nyomoz, Galbács meg suttyomban minden ingatlanvagyont eltüntetett a nevéről.

Nemcsak Szombathelyen, Tapolcán is botrányos múltú politikust indít az előválasztáson a DK

Magyar ugar 2021 március 3.
Szinte azzal egy időben, hogy úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozattal bizonygatják az ellenzéki pártok, hogy ők velejéig tisztességes jelölteket ajánlanak a választóknak a 2022-es országgyűlési választásokon, két választókerületben is olyan nevet dobott be a DK, akikről sok mindent el lehet mondani, de köznyelv szerinti feddhetetlenséget biztosan nem. Annak érdekében, hogy a korábban kétszer is elítélt és jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csabát ezen nyilatkozat ellenére is elindíthassák, külön klauzulát is megfogalmaztak: eszerint csak az nem feddhetetlen, aki még nem mentesült a büntetett előélet jogkövetkezményeitől – ha az illető, ez esetben Czeglédy elég régen volt elítélve, az olyan mintha meg se történt volna, a DK-s értelmezésben ezek szerint feddhetetlen. Gyurcsány pártjának másik mintajelöltje a tapolcai alapszervezetük elnöke, akinek a nevét egy több százmilliós csalással összefüggésben jegyezte meg egy ország. Sibak Andrást, a korábbi bankárt első fokon több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon végül nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában felmentették. Az azóta balatoni büféssé lett gyurcsányista politikus most fényesebb jövő után ácsingózhat: a Demokratikus Koalíció őt indítja az előválasztáson.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.