csalás
Négymillió forintos büntetést kapott Cseh Katalinék családi nyomdacége
A Közbeszerzési Hatóság négymillió forintra büntette Cseh Katalin családi nyomdacégét, a Pannónia Nyomda Kft-t, miután kiderült, hogy egy közbeszerzés során a megrendelővel együtt szabálytalanul módosítottak a szerződésen – írta meg a Magyar Nemzet. A hatóság döntését a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a nyomda, ám a verdikt szerint jogos volt a büntetés. A Pannónia Nyomda korábbi gyanús pályázati ügyleteivel összefüggésben az adóhatóság költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van.Tordai Bence stikában építetett egy 150 milliós villát
Tordai Bence a hatóságokat megtévesztve, csaló módon építkezett: parasztháznak hazudja a vadonatúj épületet, amit Budapest egyik legnívósabb kerületében építetett − számolt be a Metropol. A kérdés a többi között az, hogy vajon a második kerület baloldali polgármestere segített-e Tordainak a csalásban.A román ügyészség szerint a sajtó számára rendezhették meg a jeddi szavazatégetési ügyet
Mondhatnánk, hogy nem szeretjük azt mondani, hogy mi megmondtuk, de ez nincs így. Nagyon is szeretjük emlékeztetni a baloldali sajtót arra, hogy nekünk volt igazunk. Így teszünk most is, hiszen a román ügyészség is kijelentette azt, amit mi is mondtunk még tavasszal, nevezetesen, hogy a jeddi szavazatégetéses ügy a sajtó számára megrendezett akció volt.Vádat emeltek egy magát tábornoknak kiadó szélhámos ellen
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy 53 éves férfi ellen, aki a feleségét is átverve, magát tábornoknak kiadva mintegy 150 millió forintot csalt ki több sértettől különböző előnyök ígéretével.Munkácsy, Picasso, Rubens... – Festményhamisítók rendőrkézen (VIDEÓ)
A rendőrség hétfői közleménye szerint nyolc megyében, 21 helyszínen, összesen 120 rendőr tartott kutatást. A lefoglalt hamis festmények között vannak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, Caravaggio, Picasso és Rubens műalkotásait reprodukáló képek is. A becsült összkár félmilliárd forintra tehető.Parkolókártyákkal trükközhettek a baloldalhoz köthető Éljen Szekszárd Egyesület korábbi bizottsági tagjai
A baloldalhoz köthető, Éljen Szekszárd Egyesület két korábbi bizottsági tagja úgy vette fel a város valamennyi fizetős parkolójára érvényes parkolókártyát, hogy arra nem voltak jogosultak. A lebukást vélhetően kicsinyességüknek köszönhetik, ugyanis a közel kilencvenezer forintos kártyát kedvezményesen, nyolcezer forintért lehetett kiváltani, amit az önkormányzattal akartak megtéríttetni. Nem sikerült, a polgármester pedig csalás miatt feljelentést tett.Csalók kérnek levélben pénzt Matolcsy Györgyre hivatkozva
Az MNB és Matolcsy György nevéhez hasonlító levélcímekről küldenek e-maileket a csalók, akik a hamis levelek segítségével próbálnak meg pénzt kicsikarni a gyanútlan áldozatoktól, ennek eléréséhez pedig különböző ürügyekre hivatkoznak, mint például banki átutalás, külföldi munkalehetőség, csomagdíjak.Elfogták a nyírbátori zsarolót
A szekszárdi rendőrök elfogták azt a huszonnyolc éves nyírbátori férfit, aki először hétszázezer forintot csalt ki áldozatától, majd zsarolással próbált tőle kicsikarni több millió forintot.Halálos áldozatai is lehetnek a koronavírus elleni vakcina "mellé oltásának"
Nem kizárt, hogy vannak halálos áldozatai annak az orvosnak és asszisztensének, akik a gyanú szerint pénzért cserébe igazolást állítottak ki a pácienseknek arról, hogy megkapták a koronavírus elleni vakcinát, miközben azt nem adták be nekik. A trükközéssel körülbelül hatvanmillió forintot zsebelhettek be.Ajánljuk még

















