csárdi antal
Ott bukott meg az összefogás, ahol kitalálták: a Belvárosban
A lehető leglátványosabb helyen, az ötödik kerületben kapott defektet a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom által kitalált hadicsel, miután kiderült, az általuk szorgalmazott összefogás és informális technikai nagykoalíció helyett inkább minden Budapesten mérhető párt külön jelöltet indít, nem lépnek vissza egymás, illetve a közeljövőben kivitelezendő, kizárólag mikroadományokból finanszírozott közvéleménykutatások szerinti legesélyesebb ellenzéki jelölt javára. Nem is tehetnék, mert mind a Momentum Mozgalom, mind az Együtt a saját elnökét indítja, az LMP pedig a budapesti vezetőjét – arcvesztés nélkül nem farolhatnak ki.Nem lép vissza Juhász Péter javára az LMP-s politikus (Videóval!)
Az LMP és a Jobbik, illetve a többi baloldali párt közti szövetség lehetőségéről mentünk kérdezni Csárdi Antal kedd esti lakossági fórumára, ám az utóbbi idők legértelmesebb ellenzéki megszólalását sikerült begyűjtenünk. A pártja belvárosi képviselőjelöltjévé avanzsált politikus szerint Juhász Péter csak szavakban demokrata, de nem úgy viselkedik. Csárdi úgy véli, nem az összefogáson múlik a kormányváltás, hanem azon, hogy ki tud alternatívát állítani.Hekkertámadások sorozata miatt nem jut el az utasokhoz a BKK utastájékoztatása
Folyamatos informatikai támadások és túlterheltség miatt zavar lépett fel a BKK online utastájékoztatási felületeinek működésében (BKK.hu, BKK Info webes és mobilalkalmazás), a társaság mindent megtesz a helyzet mielőbbi megoldása érdekében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szombaton az MTI-vel.Ajánljuk még













