Pesti Srácok

Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!

Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!

Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét jelzi, ami az LMP hétvégi kongresszusán történt. A PestiSrácok.hu LMP-s forrásokból megtudta: két előterjesztés is a küldöttek elé került. Az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta – a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út az ellenzéki pártokkal való koordinált jelöltállítás előtt. A balliberális pártok 2010 óta – kisebb megszakításokkal – ostromolták az LMP-t, hogy adja be a derekát, fogjon velük össze. Most úgy tűnik, elhárult egy komoly akadály ez elől...

Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa nem volt sajtónyilvános, és hogy mi történt az Aranyhomok Szállodában zárt ajtók mögött, arról nagyjából annyit lehetett tudni, amennyit Szél Bernadett társelnök az utána tartott sajtótájékoztatón elmondott. Elárulta például, hogy szövetségre léptek Gémesi György pártjával, az Új Kezdettel. Továbbá az MTI tudósítása szerint azt is közölte: nem tekintik lezártnak a két párt szövetségét, együtt tudnak működni mindazon pártokkal, közösségekkel és emberekkel, akik a kormányváltáson túl „korszakváltásban” is érdekeltek Magyarországon. Ez utóbbi mondat már sokakat elgondolkodtathat, hiszen közismert, hogy az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusa határozatban rögzítette: önállóan indulnak a következő választásokon. Ettől eltérni csak akkor lehet, ha a kongresszus minősített többséggel úgy dönt. Most, Gémesi pártja esetében egyhangú szavazással döntöttek a szövetségkötésről. Arról viszont szó sem volt, hogy később más pártokkal (akár „korszakváltókkal”, akár „nem korszakváltókkal”) összebútoroznának. Erről elvileg nem döntött a párt küldöttgyűlése.

  • Igen ám, csakhogy született egy másik, eddig titkolt döntés, amely megágyaz a koordinált jelöltállításnak, így az ellenzéki pártokkal való bújtatott szövetségkötésnek is tekinthető.

De haladjunk sorjában! LMP-s forrásaink szerint először Csárdi Antal, a párt fővárosi képviselője terjesztett egy javaslatot a kongresszus elé, amely azt tartalmazta, hogy a 2018-as választás urnazárásakor is 106 képviselőjelöltje legyen az LMP-nek. Vagyis kizárta volna a jelöltek mások javára való visszalép(tet)ésének lehetőségét. E javaslatot aláírta például Ungár Péter elnökségi tag, Ikotity István parlamenti képviselő, Vida Attila volt elnökségi titkár vagy például Schiffer András korábbi társelnök. Ám a párt önálló indulását megerősítő előterjesztést még csak napirendre sem vették, néhány szavazat hiányzott hozzá.

PestiSracok facebook image

Ezután viszont az elnökség benyújtott egy másik javaslatot a jelöltállítási szabályok módosítására. Ez négy feltétel külön-külön fennállása esetén lehetővé teszi az aspiránsok visszaléptetését. Ebből három technikai jellegű, a negyedik viszont valahogy úgy szól: ha a párt szövetségi politikája ezt megkívánja.Ez a kritérium gyakorlatilag bármilyen helyzetben érvényesíthető lesz, ha a vezetésnek úgy tartja kedve. Ezt a javaslatot pedig nemcsak napirendre tűzte, de el is fogadta a kongresszus. A támogatók között volt Hadházy Ákos társelnök, Schmuck Erzsébet (a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára), Ábrahám Júlia, sőt furcsa mód Ungár Péter is, aki a Csárdi-féle, ezzel ellentétes javaslatot is támogatta. Mindez azt jelenti, hogy az LMP jelöltjeit jövőre minden különösebb indoklás nélkül vissza lehet majd léptetni, s ezzel megnyílik az út a koordinált jelöltállítás előtt.

Szél Bernadett és Dömsödi Gábor médiaszemélyiség, aki a párt képviselőjelöltjeként indul; Forrás: 3100.hu

Az önállóságpártiakat hátrazavarták a vokálba

Mint azt az Origo megírta, az LMP országos listájának első tíz (jó eséllyel bejutó) helyén nagy változások történtek 2014-hez képest. Nincs ott a tízben Gerstmár Ferenc veszprémi képviselő, egyben az LMP belügyi kabinetvezetője, a zöldek médiaalapítványának az elnöke és Moldován László erzsébetvárosi önkormányzati képviselő. Ám portálunk forrásai szerint náluk is érdekesebb a következő politikusok hátrasorolása:

  • 17. Csárdi Antal,
  • 27. Komlósi Csaba elnökségi tag,
  • 28. Jancsó Andrea elnökségi tag, ferencvárosi önkormányzati képviselő (aki ezután bejelentette, kilép a pártból).

A PestiSrácok.hu forrásai szerint nyilvánvaló, hogy az önálló LMP-ben gondolkodó politikusokat szorították háttérbe – az ellenzéki összefogást egyre nyíltabban szorgalmazókkal szemben. Aki az egybites, „bárki jobb, mint Orbán” sémában gondolkodik, az azt hiheti, ez hatalmas lépés a Fidesz-kormány leváltására. Forrásaink viszont biztosak benne: „amit nyernek a réven, azt elveszítik a vámon”. Lehet, hogy egy esetleges koordinált jelöltállítással néhány billegő körzetet megnyerhet az ellenzék, ám odalesz a párt nyolc éve épített független imidzse, és soha többet nem fogják tudni magukról lemosni, hogy segítettek Gyurcsányéknak meg a szocialistáknak. És az is valószínű, hogy az esetleges visszalépések miatt sokan elpártolnának az LMP-től – mondták egybehangzóan forrásaink.

Bajnai mint ötletgazda?

Roppant különös, hogy Szél Bernadett most pont azt a „korszakváltó pártok”-szlogent porolta le, amit Bajnai Gordon (talán amerikai ihletésre?) 2013-ban Magyarországra importált. Bukásáig Bajnai is folyton korszakváltást ígért, és a bábáskodásával gründolt pártnak sem véletlenül adták azt a nevet: Együtt – a Korszakváltók Pártja. Bajnainak köszönhetően tehát van egy igen kellemetlen bukéja a „korszakváltás” szónak. A hétvégi kongresszusi döntések fényében viszont nemcsak bukéja, hanem szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a pártvezetés pont ezzel a szlogennel fut neki a választásnak...

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.