császár lászló
Dobra verte a jobbikos polgármester a tapolcaiak patakparti sétányát
Balaton-felvidéki, belvárosi, 726 négyzetméteres, patakparti terület, fúrt kúttal, 50 négyzetméter térkő-burkolattal és két térfigyelő kamerával – mindez 4 és fél millió forintért. És ez nem a Hírcsárda... Ennyiért kelt el a jobbikos polgármester vezette városban, Tapolcán a száz százalékban önkormányzati tulajdonú patakparti sétány, még 2018-ban. Az adásvétel miatt azonban csak most tört ki a botrány, mivel állítólag véletlenül derült ki, hogy a terület már nem a városé, hanem egy magánvállalkozóé. Ez pedig már csak azért is abszurd, mert a telket nem is lett volna szabad értékesíteni a 2013-ban, belváros-rehabilitációra nyert uniós támogatásban vállalt fenntartási kötelezettség miatt. Az előző polgármester azt mondja, komoly jogsértések történtek: megkerülték, sőt, utólag sem tájékoztatták a testületet az eladásról; aggályos a vételár; az értékbecslést üres telekre kérték; ráadásul a szerződést nem az önkormányzat jogásza, hanem a vevő ügyvédje szerkesztette. Császár László ezért hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett a rendőrségen. Dobó Zoltán jelenlegi polgármester politikai hisztériáról beszél és adminisztrációs hibára hivatkozik, amivel az előző vezetést okolja. A vállalkozó azt mondja, hajlandó visszaadni a területet, de a hogyanról még az ügyvédjével egyeztet. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban