csatlakozás
Több áruházláncot állított maga mellé a magyar termelők támogatására a Tojásszövetség
Széles körű összefogás bontakozik ki a magyar tojástermelésért, a termelők támogatásának érdekében több nagy áruházlánc is csatlakozott a Tojásszövetséghez - írta keddi számában a Világgazdaság mások mellett Szép Imre tojásszövetségi elnököt megszólaltatva.A NATO csak álom marad Ukrajnának, amíg nem rendezi viszonyát a kisebbségekkel
Ukrajna ügyében a magyar álláspont változatlan - szögezte le Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közleményében a szerdán kezdődő NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatban.Románia számára stratégiai cél a Moldovai Köztársaság EU-csatlakozása
Stratégiai cél Románia számára a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása - erősítette meg Teodor Melescanu román külügyminiszter kedden Bukarestben, miután moldáv kollégáját fogadta hivatalában.A népet lapok szerint talán már föl sem vennék az EU-ba Orbanisztánt
Érdekes kérdés, vajon felvennék-e ma az EU-ba az Orbán Viktor vezetésével egy olyan úton elindult Magyarországot, amely elfordul „a demokrácia azon formájától, amelyről azt gondoltuk, hogy egyetértés van róla az EU-ban" – kommentálták német lapok a hírt, miszerint kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen. Véleményük szerint a Soros György elleni plakátkampány is „antiszemita színezetű".Erdogan tovább erőltetné Törökország csatlakozását
A Európai Unióval kialakult feszültség ellenére Törökország folytatni kívánja uniós csatlakozási erőfeszítéseit - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök az Európa Napja alkalmából közzétett keddi nyilatkozatában. A török államfő az állásfoglalásban egyben figyelmeztetett az Európában erősödő iszlámellenességre és rasszizmusra, ami - mint fogalmazott - megmérgezi Törökország viszonyát az unióval.Ne hülyítsük magunkat! - Német politikusok a török csatlakozási tárgyalások leállítását szorgalmazzák
Két vezető német politikus is felszólította szombaton az Európai Uniót, hogy a török elnök jogköreit kiszélesítő népszavazás után állítsa le a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. "Ne hülyítsük már magunkat. Erdogan Törökországával semmilyen közös perspektívánk nincs" – hangsúlyozta egyikük.A török külügyminiszter őszinte állásfoglalásra szólította fel az EU-t az uniós tagsággal kapcsolatban
Őszinte állásfoglalásra szólította fel az Európai Uniót Törökország jövőbeli lehetséges uniós tagságával kapcsolatban Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn egy madridi konferencián. "Ha az Európai Unió nem akarja, hogy a tagja legyünk, mondja meg. Őszintén kell állást foglalnia" - fogalmazott a politikus a Real Instituto Elcano spanyol politikai elemzőintézet rendezvényén.Szijjártó: Hazánk kiáll Szerbia uniós csatlakozása mellett
Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédia újságíróinak vasárnap a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés előtt. Hozzátette, azt is világossá szeretné tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének.Erdogan hátat fordít Európának, inkább Kínához és Oroszországhoz csatlakozna
Törökországnak nem kell mindenáron kötnie magát az EU-csatlakozáshoz, inkább beléphetne az Oroszországot és Kínát is tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO) - írta a Hürriyet című napilap vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnökre hivatkozva.Ajánljuk még

















