csehország
Súlyos vonatbaleset történt Csehországban, hárman meghaltak és sokan megsérültek
Háromra emelkedett a szerda reggeli nyugat-csehországi vasúti baleset áldozatainak száma – közölte Mária Svobodová, a regionális mentőszolgálat szóvivője. Az áldozatok között van a két szerelvény mozdonyvezetője, valamint az utasok közül egy középkorú asszony. A sérültek száma meghaladja a hatvanat.Csehország többet kapott az EU-tól, mint amennyit befizetett
Csehország az idei első fél évben 38,7 milliárd koronával kapott többet az Európai Uniótól, mint amennyit a közös kasszába befizetett – jelentette be csütörtökön a cseh pénzügyminisztérium. A tavalyi év első felében 50,1 milliárd koronára rúgott ugyanez a többlet.Ennyit ér Brüsszel: Csehország újabb vakcinakölcsönt kért Magyarországtól, mert az EU miatt oltáshiánnyal küzdenek
Andrej Babiš cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak. Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használja, továbbra is vakcinahiánnyal küszködik.Babiš nem támogatja az EU-vezetők felhívását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban
Andrej Babiš cseh kormányfő utólagosan sem kívánja támogatni azt a 17 európai uniós vezető által a szexuális kisebbségek védelme érdekében a közelmúltban aláírt felhívást, amelynek megfogalmazásához a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény adta az indítékot. A miniszterelnök csütörtökön a cseh képviselőházban az uniós vezetők felhívását szócséplésnek minősítette.Dánia élt az eséllyel és a cseheket legyőzve bejutott az Eb elődöntőjébe!
Csehország egy félidőnyi „előnyt” adott Dániának az Európa-bajnoki negyeddöntőben, és a dán csapat élt a lehetőséggel és két góllal elhúzott. A szünet után hamar szépített a cseh válogatott, de az egyenlítés már nem jött össze. Dánia ott van az elődöntőben, és ez hatalmas teljesítmény a borzasztó kezdés és az Eriksennel történtek után.A cseh elnök egyetért Magyarország pedofilellenes törvényével
A cseh elnök Orbán Viktorral ért egyet a gyerekek szexuális felvilágosítását illetően. A magyar pedofiltörvény kapcsán adott interjút a CNN-nek Milos Zeman, ahol elmondta, szerinte ha valaki nemváltoztató műtéten esik át, azzal lényegében az öncsonkítás bűnét követi el. Minden műtét kockázatot jelent, és ezek a transzneműek számomra undorítóak.Csehország negyeddöntős, Hollandiától és szimpatikus szurkolóitól végleg elköszönünk
Csak egy fél félidőt focizott magas hőfokon Hollandia, ám ez kevés volt a továbbjutáshoz. A meccset odaadó védekezéssel kezdő csehek fokozatosan feljöttek, majd egy holland kiállítás után átvették az irányítást is, magabiztosan húzták be a győzelmet. Csehország mehet a nyolcaddöntőbe, Hollandia pedig haza, a négy fal között csinálni tovább azt, amit szeret.Százezer oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak
Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap. Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja. A sikeres magyar oltási kampányt világszerte elismerik – hangsúlyozta.Anglia csoportelső, a csehek a Švejk-focijuk jutalmaként visszaestek harmadiknak
Egy félidőig tudtak érdekesek lenni az angolok és a csehek, aztán a komoly tét hiánya iszonyúan unalmas második játékrészt eredményezett. Jobban járt, aki a horvátok skóciai győzelmét nézte, a csehek pedig a motiválatlanság jutalmaként visszacsúsztak a harmadik helyre, így erősebb ellenfélre számíthatnak a nyolcaddöntőben. Az angolok végtelenül angolos, 2:0-ás gólaránnyal csoportelsők.Ajánljuk még