csehország
Babiš szerint őt akarja megbízni a cseh államfő a kormányalakítással
Miloš Zeman cseh államfő vasárnap azt mondta Andrej Babišnak, hogy őt kívánja megbízni a kormányalakítási tárgyalásokkal – közölte Andrej Babiš miniszterelnök kedden, Prágában, újságírókkal. Babiš, akinek jelenleg kormányzó mozgalma, az ANO vereséget szenvedett a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon, ugyanakkor azt is elmondta: számol azzal, hogy az ANO-nak ellenzékbe kell vonulnia.Elhúzódhat a csehországi kormányalakítás, kórházba került az államfő
Milos Zeman cseh államfőt vasárnap délben váratlanul újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte a CTK hírügynökség a kórház szóvivőjére hivatkozva. Zeman állapota miatt elhúzódhat a kormányalakítás, hiszen az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.Babis továbbra is kormányfői megbízatásra számít
Nem a kormányfő, Andrej Babis által vezetett centrista ANO nyerte a cseh választást, hanem a hárompárti Spolu (Együtt) jobboldali koalíció. Az erről nyilatkozó elemzők is beismerték, hogy mindenki mérsékelt ANO-győzelemre számított. Másfelől viszont bejött az az előrejelzés, hogy a választási eredmények alapján Babis nehéz helyzetbe kerül, és az együttműködő jobboldalnak lesznek a legjobb kormányalakítási pozíciói. Valószínűsíthető, hogy Babis megpróbálja a Spolu gerincét kitevő ODS-t megnyerni a kormányzati együttműködésre, az ODS vezetői ezt azonban határozottan kizárták.Orbán Viktor: Hajrá, Andrej Babiš! (Videó)
A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a jövő hét végi csehországi parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott utolsó országos felmérések eredményei. Orbán Viktor Facebook-oldalán üzent hivatali partnerének, amelyben a visegrádi együttműködés keretében tartott közös programjaikról készült összeállítás szerepel.Szijjártó: rekordot dönt idén a magyar–cseh kereskedelmi forgalom
Rekordot dönt idén a kereskedelmi forgalom értéke Magyarország és Csehország között, ugyanakkor a feleknek közös érdeke a kétoldalú gazdasági együttműködés további fokozása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Prágában.Csehországban találkozott Orbán Viktor és Andrej Babiš
Csehországban találkozott Orbán Viktor és Andrej Babiš. A két kormányfő megbeszélésén a központi témát az illegális bevándorlás, az európai jobboldal helyzete és a visegrádi együttműködés képezték, de helyet kapott a két ország szorosabb együttműködésének elősegítése is.Babiš a magyar modell szerint alakítaná a cseh családtámogatási politikát
A magyar modell szerint alakítaná Andrej Babiš kormányfő, az ANO centrista mozgalom elnöke a cseh családtámogatási politikát, amennyiben az október elején esedékes képviselőházi választásokon mozgalma győzne, és újra kormányt alakíthatna.Babiš pártja nyerheti a csehországi választásokat
A legfrissebb felmérések szerint az Andrej Babiš kormányfő vezette ANO centrista mozgalom fogja megnyerni az októberi parlamenti választást Csehországban, a jobboldali hárompárti Spolu (Együtt) koalíció, valamint a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) és a Cseh Kalózpárt koalíciója előtt.Magyar részvétellel kezdődik NATO-hadgyakorlat Csehországban
NATO-hadgyakorlat kezdődik hétfőn Csehországban a szövetség nyolc tagállama légierejének részvételével. Az Ample Strike fedőnevű hadgyakorlaton a cseh légierőn kívül nyolc ország – Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Szlovákia – légiereje képviselteti magát.Ajánljuk még