„Elszánt hittérítők s beárad a dögszag” – amikor Kádár torkán akadt a krumplis tésztaMGMező Gábor A Hálózat 2018 augusztus 12. Nagy Gáspár Öröknyár című versével vitte be az első gyomrost Kádár Jánosnak, amikor nyíltan, bátran szembesítette 56-tal és a megtorlással. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján újabb két versével előbb megrendítette, majd egy jobb-csapottal leterítette a diktátort. Kádárék azonnal szétzavarták a verseket leközlő Tiszatáj szerkesztőségét, de a hatalom ezúttal veszített. Minden ármánykodás, bomlasztási kísérlet ellenére az Írószövetség összefogott, és kiállt a költő mellett.
A szabadság kis körei – célkeresztben Cseh Tamás és Csengey DénesMGMező Gábor A Hálózat 2018 július 29. Nemzedéki talajvesztésről, tévelygésről beszélt Csengey Dénes azon az 1985-ös műsoros esten, amelynek ő és Cseh Tamás volt a főszereplője. Egy jelentéssel idézzük fel a paksi előadást, amely után a társaság autóba ült, és egy ismerősénél folytatta a beszélgetést. Velük tartott egy ügynök is (talán több is, de egyről tudunk). Csengeyt a nyolcvanas években végig megfigyelte az állambiztonság, hiszen kiemelten veszélyesnek tartották a népszerű, fiatal költőt (későbbi politikust). A két ikon néhány évvel a paksi előadás és a bölcskei beszélgetés után elkészítette első és egyetlen közös albumát. Most azt az 1985-ös napot idézzük fel. Bibó Istvánnal szólva (még akkor is, ha más kontextusban használta): bemutatjuk a szabadság kis köreinek egyikét.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót