Pesti Srácok

cserepes sori piac

Orvosi látlelet bizonyítja, hogy Szabó Bálintot kihűlve, lemeztelenítve, sérülésekkel találták meg - Új fejlemény: visszalépett a sötét üzlettől az egyik kulcsszereplő

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 február 22.
Visszalépett korábbi ajánlatától Gácsér Béla, az a szegedi vállalkozó, aki vállalta volna, hogy egy ismerőse amúgy szintén a Cserepes sor területén újranyitná és működtetné a január végén bezárt piacot – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gácsér nemrég még nagyon magabiztosan nyilatkozott lapunknak, azt mondta, már az engedélyekre is benyújtották az igényt az egyébként egyelőre infrastruktúra nélküli területre, sőt arra is utalt, hogy már megrendelték a burkoláshoz a fapadlót és az elárusító bódéknak szánt faházakat. Hogy miért gondolhatta meg magát azt nem lehet tudni, azt sem, hogy a fordulathoz bármi köze lehet-e annak, hogy a piacosokat és a cserepes sori piacot a végsőkig védő független önkormányzati képviselőt, Szabó Bálintot – állítása szerint – hétfőn hajnalban elrabolták. Mellesleg azt megelőzően, hogy Botka Lászlóról, egy szegedi oligarcháról, a szegedi városvezetés és helyi vállalkozók közötti összefonódásokról készült leleplező sajtótájékoztatót tartani. Az ellenzéki pártok egészen elképesztő nyilatkozatokat tettek, még Szabót akarják gyámság elé vetetni, Botka lapja a Szeged.hu pedig azt terjesztette el, hogy fő ellensége elméje megbomlott és pszichiátrián van. Ezzel szemben az igazság az, hogy Szabó Bálintot a makói kórház sürgősségi osztályán ápolták egy éjszakán át azután, hogy félmeztelenül, testén égési sérülésekkel, kihűlve találtak rá Szegedtől negyvenkét kilométerre. A képviselő egy hét után szólalt meg, szűkszavú nyilatkozatot tett, amelyben azt állította, nem önszántából került Makóra, és egy percig sem kezelték pszichiátrián, mindezt kórházi dokumentációkkal támasztotta alá. Ügyében a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt nyomoz.

Személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a rendőrség Szabó Bálint eltűnése ügyében (Frissítve Botka reagálásával!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 február 16.
Egy helyi oligarchának játssza át a Cserepes sori piac területét Botka László – állította a szegedi képviselő, aki szerint a városban szétlopják a közvagyont és mindenkit eltaposnak, aki ezt meg akarja akadályozni. Szabó Bálint hétfő reggelre ígért részletes, leleplező tájékoztatót, de nem jelent meg a saját sajtótájékoztatóján. Délután kikerült a rendőrség honlapjára, hogy Szabó Bálint eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodik - ezt Szabó Szilvia Katalin, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a PS-nek megerősítette -, később azonban ez a hír lekerült onnan. A szegedma.hu késő este megírta a rendőrségre hivatkozva, hogy a képviselő élve előkerült. A szeged.hu információi szerint Szabó Bálint kórházba került, ám onnan állítólag kedden már eljött. Az önkormányzati lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabóra, akit Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. Közben a rendőrség megkeresésünkre azt közölte: az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Kedd este Botka László is megszólalt, ő Facebook-posztjában "gyógykezelésre szoruló" emberként jellemezte Szabót.

Botka blöffje, vagy lehetőség az újranyitásra? – A PS megtalálta a bezárt Cserepes sori piac lehetséges új területének gazdáját és a potenciális üzemeltetőt

Magyar ugar 2021 február 13.
Lehet-e még Szegeden Cserepes sori piac? És ha igen, hol és mikortól? – a kérdés nemcsak a helyieket foglalkoztatjanapok óta. A szegedi piac ügye és Botka érzéketlensége – ahogy hajthatatlanul megszüntette 250 család megélhetési lehetőségét a járvány közepén – országos nyilvánosságot kapott. A napokban röppent fel a hír, hogy egy másik területen – amely mellesleg ugyancsak a Cserepes soron van – újra lehet piac. Csakhogy a szóban forgó terület egyfelől magánterület, másfelől egyelőre egészen konkrétan semmi sincs rajta. Így pedig finoman fogalmazva komolytalannak tűnt Botka kijelentése – miszerint március 6-án már ki is nyithatnak. A PestiSrácok.hu utánajárt, mi a valóság a szegedi pletykák mögött. Megtaláltuk a terület tulajdonosát és azt a vállalkozót is, aki vállalná az új piac üzemeltetését. Bényi Szabolcs és Gácsér Béla is megerősítette: nem a városvezetés dobta a mentőövet, és talán korai is ezt annak nevezni. Abszolút magánkezdeményezésről van szó, aminek, ha lesz társadalmi támogatottsága, akár még lehet is belőle valami. Az engedélyekre az igényt már benyújtották. Botka László – bár már nyilatkozgat a témában – egyelőre nem is egyeztetett a kezdeményezőkkel.

Botka szembemegy a kormányrendelettel és csak azért is bezárja a Cserepes sori piacot

Magyar ugar 2021 január 30.
Újabb epizódhoz érkezett a Cserkó-saga. A szegedi szegénypiaccal és az ott árusító piacosok sorsával már sokszor foglalkoztunk. Volt idő, amikor úgy tűnt, megmenekülhet, vagy legalább hosszabb időt nyerhetnek, meg volt úgy, hogy Botkáék vannak nyeregben és csakazértis véghezviszik, amit elterveztek és bezárják a létesítményt. Régóta beszélik Szegeden, hogy valakinek tervei vannak a Cserepes sorral. Az évtizedek óta működő és nyereséges piac sorsa azután pecsételődött meg, hogy a polgármester jobbkeze lett az igazgató. Történtek itt drámák, erőfitogtatás, amit tüntetések követtek, de most Botka László kimondta a végső szót: január 31-ével lakatot tesznek a Cserepes sori piacra. Döntésében az sem korlátozta a városvezetőt, hogy a kormányrendelet értelmében a vészhelyzet alatt sem az állam, sem az önkormányzatok nem mondhatnak fel bérleti szerződést. A piacosokat képviselő Szabó Bálint önkormányzati képviselő a mögötte álló Mindenki Szegedért Mozgalommal szombatra gigatüntetést hirdetett. Egész délelőtt kint lesznek a piacon, majd az árusítási nap végén, a zárás után, körülbelül 12:30-kor autóikkal felvonulnak a szegedi városháza elé. Haág Zalán KDNP-s képviselő eközben a Cserepes sori piac felügyelőbizottságnak haladéktalan összehívását kezdeményezte. Mellesleg pikáns, hogy Botka néhány nappal azelőtt söpörteti ki a Cserkót, hogy egy másik piac, a Mars téri bódéinak ledózerolása ügyében a vádlottak padján kell elszámolnia. Szombaton hajnalban elképesztő tömeg jelent meg a Cserepes soron: tömve van a piac, a kerítés mellett a kocsisornak a végét sem látni.

Kísért a múlt: Botkáék a Mars téri és a Dorozsmai után kisöprik a Cserepes sori piacot is?

Magyar ugar 2020 július 16.
Az éjszaka leple alatt a szegedi Cserepes sori piacot üzemeltető önkormányzati cég lakatot tett a még működő pavilonok közül kilencre, elzárva ezzel három kereskedőt üzleteiktől, áruiktól és irataiktól. Bódéikra egy A4-as lapot függesztettek, miszerint már június 16-án felmondták a bérleti szerződésüket, amit a kereskedők nem voltak hajlandóak tudomásul venni, nem pakolták ki az üzleteiket és hagyták el a területet, ezért a törvényes zálogjoggal éltek. A birtokunkba került iratok, számlakivonatok és nyugták ellenben azt igazolják, hogy a bérlők még július 10-én is kifizették a havi bérleti díjat, a Cserepes Sori Piac Kft. a pavilonok előtti területek használatára pedig július 10-ig minden egyes napon kiállította a napidíjról a nyugtát. A történtek kísértetiesen hasonlítanak a Mars téri piac kereskedőinek az ügyére. Azon vállalkozók üzleteit, akikkel nem sikerült megegyezni, akkor is éjszaka rombolták le az önkormányzati cég által kirendelt buldózerek. De a Dorozsmai nagybani piacosokkal is hasonló módon bántak el: ott tucatnyi érvényes bérleti szerződéssel rendelkező piacosnak mondtak fel azzal az ürüggyel, hogy bezár a piac, majd értékesítették a területet. A Cserepes sori kereskedők képviselője, Szabó Bálint, aki a Mars téri és a Dorozsmai kereskedők ügyében is eljár, a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: meggyőződése, hogy ez esetben is eladási szándék áll a háttérben, a piacosok pedig egyszerűen útban vannak. Korábban különböző eszközökkel próbálták már elüldözni őket, hellyel-közzel sikerrel. Azok közül, akik maradtak, most három kereskedővel eljátsszák ugyanazt, ami a Mars téren történt.
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.