Pesti Srácok

czeglédy csaba

Czeglédy-per: Czeglédy köreitől féltette családját a főstróman – Gyurcsány ügyvédje tagad és koncepciós perről beszél, az ügyészség hamis vád miatt tesz feljelentést

Magyar ugar 2021 június 17.
A. Zoltán hatodrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetésével folytatódott a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. Mivel szerdai vallomásában az ügy kulcsfigurája homlokegyenest ellentétesen vallott, mint korábban, az összes eddigi vallomást felolvassa a tanácsvezető bíró. Ezekből kiderült, hogy A. Zoltán rettegett Czeglédy Csabától, féltette a családját, védelmet kért, mert attól tartott: ha feltáró vallomása kikerül, arról Czeglédy tudomást szerez, gyerekeinek baja eshet. A vád szerint A. Zoltán, a makói iskolaszövetkezetek vezetője a bűnszervezetben szervező és Czeglédy utasításait továbbító szerepet töltött be, ő szervezte be azokat a további strómanokat, akiknek a nevére fiktív, valódi munkát nem végző iskolaszövetkezeteket jegyezték be, hozott-vitt pénzeket, illetve közvetített Czeglédy és a strómanok között. A. Zoltán szerdán korábban tett terhelő vallomásait visszavonta és valótlan vallomások kikényszerítésével vádolta meg az ügyészséget, korábbi védőjét pedig azzal, hogy a vádhatóság szócsöve volt. 13 órától állt a bíróság elé Czeglédy Csaba elsőrendű vádlottként, aki vallomást tett. Állítása szerint sem ő, sem a Human Operator munkatársai nem követtek el bűncselekményt, a költségvetést szándékosan nem károsították meg; felelősséget vállalni a Human Operator munkatársai, azaz kollégái tekintetében tud. Az ügyészség bejelentette, hogy hamis vád miatt büntetőfeljelentést fognak tenni.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.