Pesti Srácok

czeglédy csaba

Összefogást kezdeményezett Szombathelyen a járvány ellen a Fidesz, egyedül Ungár Péter csatlakozott, Neményék mellébeszélnek

Magyar ugar 2021 március 3.
Össze-vissza hadovál a közösségi oldalán Nemény András, Szombathely mostanában civil színekben nyomuló MSZP-s polgármestere, és az egész Éljen Szombathely hasonlóan mellébeszélő közleményben magyarázza a bizonyítványt, miért nem írják alá a helyi Fidesz által kezdeményezett, vírus elleni közös nyilatkozatot. A kormányzó párt hétfőn hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amelynek célja, hogy az emberéletek védelmében a pártpolitikai viták fölé emelje a járvány elleni védekezés ügyét. A nyilatkozatot, amelyben többek között az áll, hogy "pártpolitikai hovatartozásunktól függetlenül támogatjuk a magyar szakhatóságok által bevizsgált vakcinák használatát", "pártpolitikai oldaltól függetlenül mindent megtesznek, hogy az oltások lebonyolítása gördülékeny és akadálymentes legyen", Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője írta alá elsőként, és az aláírók sorába várták Nemény András polgármestert, az összes önkormányzati képviselőt, sőt, az országgyűlési képviselőjelölt-aspiránsokat is. Nemény ahelyett, hogy hitet tett volna az emberéletek megóvása mellett, inkább Dobrev Klárával haknizott, Czeglédy a Derkó-köröket rótta. Ungár Péter az erre felhívottak közül egyedül csatlakozott az összefogáshoz, mivel, ahogy fogalmazott, csatlakozik minden olyan politikai nyilatkozathoz, amelynek célja az oltással szembeni bizalmatlanság csökkentése, a közbizalom építése.

Nemcsak Szombathelyen, Tapolcán is botrányos múltú politikust indít az előválasztáson a DK

Magyar ugar 2021 március 3.
Szinte azzal egy időben, hogy úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozattal bizonygatják az ellenzéki pártok, hogy ők velejéig tisztességes jelölteket ajánlanak a választóknak a 2022-es országgyűlési választásokon, két választókerületben is olyan nevet dobott be a DK, akikről sok mindent el lehet mondani, de köznyelv szerinti feddhetetlenséget biztosan nem. Annak érdekében, hogy a korábban kétszer is elítélt és jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csabát ezen nyilatkozat ellenére is elindíthassák, külön klauzulát is megfogalmaztak: eszerint csak az nem feddhetetlen, aki még nem mentesült a büntetett előélet jogkövetkezményeitől – ha az illető, ez esetben Czeglédy elég régen volt elítélve, az olyan mintha meg se történt volna, a DK-s értelmezésben ezek szerint feddhetetlen. Gyurcsány pártjának másik mintajelöltje a tapolcai alapszervezetük elnöke, akinek a nevét egy több százmilliós csalással összefüggésben jegyezte meg egy ország. Sibak Andrást, a korábbi bankárt első fokon több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon végül nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában felmentették. Az azóta balatoni büféssé lett gyurcsányista politikus most fényesebb jövő után ácsingózhat: a Demokratikus Koalíció őt indítja az előválasztáson.

A vádlottak nélkül kezdődött el Kecskeméten a Czeglédy-per

Magyar ugar 2021 március 2.
Hiába jelentek meg a sajtó munkatársai a Kecskeméti Törvényszék előtt a Czeglédy-per vádlottjaira várva, mindannyian hirtelen beteget jelentettek és nem jelentek meg a tárgyaláson. Így végül a vádlottak nélkül, de elkezdődött Czeglédy Csaba 6 milliárdos költségvetési csalás miatti büntetőpere a Szegedi Ítélőtábla által az eljárás folytatására kijelölt bíróságon. Az ügy a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány közben került át Kecskemétre, miután annak főszereplője, Nóvé Ágnes – aki a Czeglédy-ügyet is tárgyalta a Szegedi Törvényszéken – elfogultságot jelentett be. Ezután már nem volt olyan bíró, akire Szegeden szignálhatták volna az ügyet, Kecskeméten pedig egy év kellett ahhoz, hogy végre elkezdődhessenek a tárgyalások. Azért húzódott idáig, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy két olyan védő is volt az ügyvédek sorában, akik összeférhetetlennek minősülnek: Binszki József, szegedi DK-s politikus ügyvéd például úgy vállalta el az egyik terhelt védelmét, hogy korábban vele érdekellentétben álló vádlottat képviselt. A keddi tárgyaláson a XIX. rendű vádlott, Bölöni Roland, a Haladás volt edzője, két iskolaszövetkezet vezetője korábbi vallomásait olvasták fel, amelyekből kiderült: tipikus stróman volt, aki havi 150 ezret kapott borítékban gyakorlatilag a semmiért...

Holnap újra bíróság elé állhatnak Czeglédyék, addig itt egy kis szombathelyi választási matek

Exkluzív 2021 március 1.
Czeglédy Csaba már dörzsöli a tenyerét. Valami miatt van egy olyan érzésem, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) engem fog indítani Szombathelyen és a környező tizenegy településen az előválasztáson – írta egy vigyorgó fej kíséretében a közösségi oldalán. A bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalás miatt kedden a Kecskeméti Törvényszéken bíróság elé álló politikus, a DK kampánykiadványának címlapján is ott fityeg. Ez persze még csak az előválasztáson való indulást jelenti, de afelől ne legyen senkinek kétsége, hogy az előválasztáson állított jelöltek összeállítása mögött már valamiféle pártalkuk és egyezségek állnak és a sort úgy állítják össze, hogy a jelöltek között egy erős ember legyen. Azt, hogy Czeglédy belengette, Szombathelyen ő lesz a DK jelöltje, a Dunántúlon két másik választókerületben történt érdekes esemény előzte meg, ami ugyan csak valamiféle vélt paktumra utal. Czeglédy „tartásdíjáról” beszélt hétfőn az Országgyűlésben Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője egyebek mellett megemlítette, hogy Gyurcsányék kedvenc ügyvédjét immár összesen százötvenmilliós szerződésekkel stafírozták ki a DK-hoz köthető ellenzéki önkormányzatok. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ülésnapon elmondta, rossz hírük van Czeglédy számára, az új szabályozás szerint ugyanis a mentelmi jog immár nem vonatkozik rá, ha jövőre esetleg ezzel a módszerrel akarna újra kibújni az ellene folytatott eljárás alól.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?