czeglédy csaba
Százmilliós álomingatlant épít a Czeglédy-ügy előzetesben ülő gyanúsítottja
Kiemelt jelentőséggel bírhatnak a Veszprém megyei szálak a Czeglédy Csaba által irányított diákmunka közvetítő bűnszövetkezetben. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) feljelentés-kiegészítést rendelt el azzal a beadvánnyal kapcsolatban, amiben valaki azt állította, hogy a Czeglédy-ügyben előzetes letartóztatásban lévő két Veszprém megyei gyanúsított arra törekszik, hogy az eljáró ügyészt megvesztegetve kijusson a rácsok mögül és eltüntesse a terhelő bizonyítékokat. A tucatnyi vállalkozást, iskolaszövetkezetet felölelő hálózat és Czeglédy Veszprém megyei kapcsolatai egészen a megyeszékhelyig, illetve Kész Zoltán álfüggetlen országgyűlési képviselőig vezetnek.Budai Gyula: a Czeglédy által elcsalt pénz jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhetett
Felmerül a gyanúja annak, hogy a Czeglédy Csaba által költségvetési csalással megszerzett, illetve a büdzsébe be nem fizetett csaknem 3,5 milliárd forint jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhetett - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön Szombathelyen, a városház előtt újságíróknak.Czeglédy nem tartotta be ígéretét, nem fizet a kisemmizett diákoknak
Bár a diákmunkásokat megkárosító cége elnökeként még mindig bruttó 2,4 millió forintos fizetést tesz zsebre a szocialista Czeglédy Csaba, ígéretei ellenére továbbra sem hajlandó fizetni a megkárosított diákoknak az általuk elvégzett munkákért. A károsultak képviseletét ellátó DiákÉSZ felszólította Czeglédyt, hogy adjon magyarázatot a hallgatására, és fizesse ki az általa megkárosított és becsapott diákokat.Vagyonnyilatkozati eljárást indítottak Czeglédy Csabával szemben
A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón.Fizetnének és vesztegetnének a szabadulásukért Czeglédy emberei?
Családi kapcsolatokat és több millió forintot bevetve próbál kijutni az előzetes letartóztatásból Czeglédy Csaba két embere, hogy bizonyítékokat tüntessenek el, illetve befolyásolják azokat a tanúkat, akik Czeglédy bűnszervezete ellen vallanának. Ezt állítja egy olvasónk, aki a tudomására jutott információkat beadványban Polt Péter legfőbb ügyésznek is megküldte. Portálunk megtudta, el is indult a vizsgálat a Központi Nyomozó Főügyészségen. A levélben olyan súlyos állítások szerepelnek, melyek, ha igazolást nyernek, egyfelől újabb bűncselekményekkel bővítik a gyanúsítottak lajstromát, de akár az egész büntetőeljárásra is kihathatnak.Tovább gyűrűzik a Czeglédy-botrány: újabb iskolaszövetkezeti vezető csuklóján kattant a bilincs
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban – tudta meg a PestiSrácok.hu. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s politikus bűntársát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.Rendkívül aljas trükközéssel verte át a diákokat Botka és Gyurcsány ügyvédje
Úgy kívánt jogellenesen piaci előnyt szerezni a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt., hogy az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta. Így a szinte teljes köztehermentesség miatt a teljes közteherrel számítandó munkaerő-kölcsönzési díjnál sokkal alacsonyabb áron tudott felnőtteket kölcsönözni a megbízóknak. A szombathelyi baloldal előzetesben ülő vezetője azt is bebiztosította, hogy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok – írta az Origo.hu.Czeglédy-ügy: Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe
Újabb gyanúsítottat - egy bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfit - vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban, az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.Czeglédy az ezerből huszonkét károsultat kárpótolna
Az Origo.hu úgy tudja, az előzetesben ülő Czeglédy Csaba, mint a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator igazgatósági elnöke ajánlatot tett a kifizetetlenül hagyott DiákÉsz elnökének, hogy ügyvédi letétben történjen meg az elmaradt fizetések teljesítése. A DiákÉsz azonban nem ebben látja a jogi vita megoldását. A portál megjegyzi, Czeglédy fris vagyonnyilatkozata szerint még mindig bruttó 2,4 millió forintos fizetést tesz zsebre a kétes hírű cég után.Ajánljuk még
















