czeglédy csaba
Már az ügyészség is nyomoz: Botka rendőri vezetőket vesztegethetett meg
Vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indított nyomozást a szegedi parkolóbotrány magas rangú rendőri érintettjei ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szabó Bálint, korábbi MSZP-s és DK-s politikus már hónapokkal ezelőtt arról beszélt, hogy Botka László hivatali helyzetével visszaélve a város pénzéből korrumpálhatta a rendőri vezetőket. A botránnyal összefüggésben már nyáron felmerült, hogy eljárás indulhat, néhány hete azonban a főügyészség valóban elrendelte a nyomozást.Meghosszabbították Czeglédy előzetesét
Két hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását pénteken. Czeglédy Csaba ellen ezek alapján megalapozott lehet a gyanú, hogy több társával együtt 2011 és 2016 között diákmunka közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakítottak ki.Elindult a lavina: Döbbenetes szoci összefonódások a Czeglédy-botrányban
Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV nyomozói a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti botrányban. Mindhárman a cég szombathelyi irodájában dolgoztak, már amíg meg nem szűnt. Czeglédy Csaba városába érve azt tapasztaltuk, hogy nyoma veszett a Human Operátor Zrt. székhelyének. Az irodák kiürültek, a cégtáblákat is lefejtették a falakról. Néhány méterrel távolabb a helyi MSZP-irodában, de az azzal szomszédos Oberbankban sem fogadtak bennünket szívesen.Budai Gyula a PS-nek: Tovább pénzeli Czeglédyt a baloldal
Rágalmazási pert indít, valamint sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen. A párt ezt arra reagálva közölte, hogy Budai azt állította, a Czeglédy Csaba által üzemeltetett bűnszervezet mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll, és Czeglédy Csaba nem más, mint "a volt kormányfő és a baloldal strómanja". Budai Gyula Gyurcsányék kezdeményezésével kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, az, hogy a DK továbbra is a Czeglédy ügyvédi irodával képviselteti magát a peres eljárásokban, szintén árulkodó jele annak, hogy Czeglédyt a baloldali pártok, politikusok pénzelik.OLAF-vizsgálat indulhat Gyurcsányék mutyigyanús kölcsöne miatt
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az Altus 80 millió forintot adott a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabának.Dagad a Czeglédy-botrány: újabb három embert vettek őrizetbe
Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását. A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy az egyik előzetes letartóztatásban levő gyanúsított tett terhelő vallomást, ezután csaptak le a zsaruk az újabb gyanúsítottakra. Közben Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy csupán baráti kölcsönként adott Czeglédynek nyolcvanmillió forintot, szerinte pedig "nincs abban semmi kivetnivaló, ha a pénzéből kölcsön ad annak, akinek szüksége van rá."„Czeglédy ügyvédje megpróbált lekenyerezni bennünket” – Kitálalt a megkárosított diák!
"Megkeresett bennünket egy jogász, akit nem szeretnék megnevezni, de Czeglédy Csabát képviseli, és felajánlotta, hogy ha átküldjük Alexandrával a kettőnk számlaszámát és hogy hány órát dolgoztunk, bennünket azonnal kifizetnek. Ennek az lett volna az ára, hogy hallgatunk és nem fordulunk nyilvánossághoz" - mondta el ma reggel a PestiSrácok.hu-nak Kéri Ámon. A károsult diákok csoportjának szószólója úgy reagált a "vesztegetési kísérletre", egyértelmű, hogy meg akarták venni a két hangadó, ő és Fidler Alexandra hallgatását, de ennél undorítóbbat el sem tudna képzelni és esze ágában sincs elfogadni az ajánlatot.Vesztegetés miatt indíthatnak nyomozást Botka László és előzetesben ülő ügyvédje, Czeglédy Csaba ügyében
Vesztegetés miatt indulhat eljárás a többmilliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt jelenleg is előzetesben ülő szocialista politikust, Czeglédy Csabát, valamint az MSZP megbukott miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót is érinthető ügyben – értesült a PestiSrácok.hu. Az ügyészség azt szeretné tisztázni, hogy Botka és Czeglédy valóban ajánlott-e több tízmilliós hallgatási pénzt a Szeviép-károsultak jogi képviselőjének, Szabó Bálintnak.Németh Szilárd: Gyurcsányék miért segítették tízmilliókkal Czeglédy bűnszervezetét?
Gyurcsány Ferencnek színt kellene vallania, hogy családi cége miért pénzelte „átlátszó kölcsönszerződésekkel” Czeglédy Csaba MSZP-s ügyvéd bűnszervezetét – jelentette ki Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján. Gyurcsány előzőleg azt nyilatkozta, nem lát semmi kivetnivalót az ügyletben.Ajánljuk még

















