czeglédy csaba
Még Czeglédy is meglepődik, ha megtudja hány embert károsított meg
Korán ünnepelt Czeglédy köre, és az ellenzéki sajtó, a bíróság által megítélt sajtó-helyreigazítás miatt, ugyanis nem tizenegy károsultja van az iskolaszövetkezet-botránynak. Negyvenen már meghatalmazást adtak az ügyvédi irodának, negyvenhét további meghatalmazás van folyamatban, hetvenöt károsult diák dokumentumai után még nyomoznak, és közel kilencszázan vannak, akiket felölel a károsultak internetes csoportja – mondta portálunknak a DiákÉSZ, egyben a diákokat képviselő ügyvédi iroda vezetője. Fiák István hozzátette, örömmel konstatálták, hogy Czeglédy Csaba egy pillanatig sem vitatta a bűncselekmény minősítését, amivel gyanúsítják, vagyis ezek szerint elismeri, hogy bűnszövetkezetben, adóforintok milliárdjait csalták el, ahogy azt is, hogy nem fizették ki a diákokat.Fedezetelvonás és más gazdasági bűncselekmények: újabb nyomozás indult Czeglédy cégcsoportjánál
Nagy összegű tartozások fedezetének elvonása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást a költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt már előzetesben ülő szocialista ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba céghálójánál - tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint Czeglédy cége, a Human Oprator Zrt. jó fél évig működött úgy, több milliárdos bevételt termelve, 300 alkalmazottal, hogy a folyószámláin közben papíron egy fillér sem volt, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. Egy egészen abszurd, kifizetetlen üzleti tranzakció miatt hiába ítélkezett a bíróság, és hiába adták ki a jogos követelőnek a végrehajtási lapot, annak a mai napig nem sikerült a pénzéhez jutnia. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a Czeglédy-hálózat több meghatározó szereplője is összejátszhatott, a Human Operator számláit vezető banktól, a munkaerő kölcsönző cég partnereiig. A károsult cég képviselőjének feljelentésére szeptember végén rendelt el nyomozást az NNI – tudta meg a PestiSrácok, amit a nyomozó hatóság a minap megerősített.Zsarolás miatt indulhat nyomozás Czeglédy ügyvédje ellen
Zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelhet el nyomozást az V. kerületi Rendőrkapitányság a milliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cége, a Human Operátor Zrt. által ki nem fizetett egyik diák, Kéri Ámon burkolt megfélemlítése ügyében - tudta meg a PestiSrácok.hu. Kéri azt állítja, hogy az előzetesben ülő baloldali politikus egyik ügyvédje a hallgatását szerette volna megvásárolni, majd azzal fenyegette, hogy személyiségi jogi pert zúdít a nyakába, ha mindezt nyilvánosságra hozza. Közben megtudtuk azt is, hogy Czeglédy két bűntársát az ügyészség kezdeményezésére kiengedték az előzetes letartóztatásból, feltételezhetően azért, mert sikerült valamilyen megállapodást kötniük a hatóságokkal.A DK-s Varju szerint hazugság, hogy nem kapták meg bérüket a Czeglédy-ügy károsultjai
A Demokratikus Koalíció (DK) arra készül, hogy kormányra kerülve átalakítja az oktatási rendszert és jelentősen megemeli az ágazat költségvetési támogatását - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a DK alelnöke.Az Altus és Czeglédy cégei közötti pénzmozgásokat már a NAV is vizsgálja
Ismert, az elmúlt napokban fény derült Gyurcsány Ferenc családi cégétől származó majd százmilliós kölcsönre a Czeglédy-ügyben. A Magyar Idők úgy tudja, a nyomozóhatóság és a NAV is vizsgálja a Gyurcsány Ferenctől kapott kölcsönöket, valamint minden dokumentumot és pénzmozgást az érintett időszakban.Folyamatosan pénzelhette az ALTUS Czeglédy Csaba cégét – Újabb 90 milliós kölcsönre bukkantunk
Újabb kölcsönügyletre bukkantunk a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára családi vagyonkezelő cége és a jelenleg milliárdos adócsalás miatt előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba munkaerő kölcsönző vállalkozása között. A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint 2016 augusztus 15-én az Altus Portfolió Kft. 90 millió forintos kölcsönt folyósított a Czeglédy elnökölte Human Operator Zrt-nek, „A. Portfolio szerződés szerinti kölcsön” címén. Dokumentumainkból kiderül az is, hogy a Human Operator az Oberbanktól is kért kölcsön, amelyet jelzáloggal biztosított. A 2013-as ügylet érdekessége azonban az, hogy az osztrák bank részéről az a K. László fiókvezető jegyezte ellen a szerződést, aki akkor már két éve a Humán Operator felügyelőbizottsági tagja is volt egyben.Ajánljuk még
















