daganatos betegségek
Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnét
A walesi hercegnőről hetek óta keringenek a pletykák és a találgatások, hogy vajon miért tűnt el a nyilvánosság elől. A választ maga Katalin hercegné jelentette be egy videoüzenetben.Több tízmillió forintot tekert össze a daganatos betegeknek, most Somogy vármegyében az év embere lehet
Zsiga Csaba neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis ő az a Somogy vármegyei férfi, akinél néhány évvel ezelőtt daganatos betegséget diagnosztizáltak, ám ennek ellenére kerékpárjával hatalmas távokat teljesít – nem véletlenül lett Bianchi-nagykövet. A tekerésre terápiaként tekint, amivel nemcsak magán, hanem daganatos gyerekeken is segít, hiszen így gyűjt nekik adományt nagy sikerrel. A közösségi oldalán is aktív, nyíltan beszél a betegségéről, és arról is, hogy a család és a barátok hogyan tudnak lelkileg segíteni annak, aki a rákkal küzd. Nem véletlen tehát, hogy Somogy vármegyében az év emberének jelölték Zsiga Csabát, akit 27 altatásos műtéttel Guinness-rekorder túlélőként emlegetnek.Rákkutatásban működik együtt az Állatorvostudományi Egyetem és a Rákvakcina BVM Kft.
Daganatos megbetegedések kezelésére fejlesztett magyar immunterápiás módszerről és lehetséges állatgyógyászati alkalmazásáról írt alá fejlesztési együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem a Rákvakcina BVM Kft.-vel.Az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet Kásler Miklós a daganatos betegségek leküzdéséért
A rákellenes világnap üzenete, hogy összefogás, közös fellépés szükséges a daganatos betegségek leküzdéséért – közölte az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából csütörtökön, Facebook-bejegyzésében.Huszonegyezer üveg Béres Cseppet adományoz daganatos betegeknek a gyártó
A Rákellenes Küzdelem Világnapja alkalmából a Béres Alapítvány 21 ezer üveg Béres Cseppet adományoz a daganatos betegek részére. A 30 millió forintot meghaladó értékű termékadományból a daganatos betegeket segítő szervezetek, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, a Rákbetegek Országos Szervezete, a Magyar ILCO Szövetség és a Magyar Hospice Alapítvány részesülnek. A készítmények átadására a világnap alkalmából került sor, amelynek során Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke Prof. Dr. Kiss Istvánnak, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány kuratóriumi elnökének adta át a készítményeket.Tizennyolc innovatív onkológiai készítmény vár befogadásra Magyarországon
Magyarországon tizennyolc új – egyebek mellett a tüdőkarcióma, mielóma, akut myeloid leukémia kezelésére szolgáló – onkológiai készítmény vár társadalombiztosítási befogadásra; a terápiák új esélyt jelentenek a betegeknek. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerdán a rákellenes világnap alkalmából közleményében azt írta: bíznak benne, hogy a legmodernebb terápiák a magyar betegek számára is mielőbb hozzáférhetőek lesznek.Az ország egyik legkorszerűbb gasztroenterológiai központját adták át Miskolcon
Az emésztőszervi betegségek, különösen a vastag- és végbél rosszindulatú elváltozásainak korai felismerése fontos népegészségügyi feladat, hiszen az időben felfedezett daganatos páciensek jó arányban, egyszerűbb műtéti beavatkozásokkal is gyógyíthatók. A frissen átadott miskolci gasztroenterológiai ellátóközpontot a megyei kórház saját forrásból építette ki azért, hogy rövidüljenek a várólisták és gyorsan, huszonegyedik századi körülmények között történjenek a sokszor életmentő jelentőségű szűrővizsgálatok és beavatkozások.Kásler Miklós: Új egészségkultúrára van szükség Magyarországon
Interjút adott a Ripostnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki elmondta, hogy új egészségkultúra-programról szóló jelentést fogadott el a kormány, mely a megelőzésre és a betegségek elkerülésére, korai felismerésére helyezi a hangsúlyt. A miniszter beszélt arról, hogy igyekeznek azt a gondolkodásmódot meghonosítani az embereknél, hogy mennyire fontos a szűrések végzése, a betegségek korai szakaszában való felismerése, valamint újra hagsúlyozta, hogy a megelőzés, tudatos életmód segítségével akár több, egészségben leélhető évtizedet is nyerhet az ember. Az új egészségkultúra tehát rendkívül fontos a magyar társadalom egészségügyi helyzetének javításában, a munka pedig már az óvodákban, iskolákban elkezdődik.Gyógyszerek kombinációjával hatékonyabban gyógyíthatók a daganatos betegségek
A jelenlegi kezelési módoknál hatásosabban képes csökkenteni a tumorsejtek méretét létező gyógyszerek kombinációja – olvasható a Chem nevű tudományos lapban megjelent tanulmányban. Az Austinban lévő Texasi Egyetem és a Koreai Egyetem kutatói szerint az új megközelítés minden rákfajtára alkalmazható.Ajánljuk még