datadat
Az Ügy: Dorosz Dávidot az Egyesült Államokban képezték ki arra, miként manipulálhatják a választókat
Mesterséges imázst építettek fel neki az amerikai demokrata körökből érkező kampánytanácsadók, amelynek fő célja az „őszinte”, „esetlen”, de „emberséges” és így „szerethető” jelölt képének kialakítása, vagyis a "srác, a szomszédból". Mindebből már valószínűleg sejtik, kiről is lehet szó. Igen, Karácsony Gergely kampányának kulisszatitkait fedtük fel az Ügy szombati adásában a Pesti TV-n, melyben bemutattuk azt az embert is, aki úgy jön-megy Amerika és Magyarország között, hogy szinte lehetetlen követni. Így manipulálják a választókat Gyurcsányék: nemzetközi hálózat áll mögöttük
A Demokratikus Koalíció jópofának tűnő virtuális jelenléte nem más, mint listaépítés, méghozzá kőkemény marketing-technika, amit más vállalkozások, cégek is alkalmaznak azért, hogy minél szélesebb körben érjenek el potenciális ügyfeleket. Persze Gyurcsány Ferencék adatbázis-építéséről hallva minden bizonnyal többen is megborzonganak, ráadásul a pártot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) korábban már megbüntette azért, mert nem megfelelő elővigyázatossággal tárolta felhasználói bizalmas adatait, amit aztán egy hackertámadás során simán le is nyúltak tőlük. De talán nem is ez a legfontosabb információ, hanem az a nemzetközi kapcsolati háló, ami kirajzolódik a párt mögött. Ismerkedjünk meg közösen a politikai marketing boszorkánykonyhájában fortyogó DK-s kampánystratégiákkal és befolyásolási mechanizmusokkal, miközben azokról se felejtkezzünk el, akik mindehhez kellő adalékot adtak!