Pesti Srácok

Az Index szerint az ellenzék Bajnai titokzatos cégeinek köszönheti Márki-Zay Pétert

Az Index szerint az ellenzék Bajnai titokzatos cégeinek köszönheti Márki-Zay Pétert

Az ellenzék elmúlt 7 hónapja alapvetően arról szólt, hogy valahogy kipenderítsék egymást az egyre kevesebb számúnak ígérkező parlamenti helyekről. Valamikor az előválasztás jellegű katasztrófasorozat során Bajnai Gordon neve még mint ügyeletes megmentő is felmerült, hogy aztán a Anonymus végleg lenullázza a miniszterelnöki újrázásának esélyeit. Különösen ennek a fényében izgalmas ez, hogy az Index cikksorozatot ígér, amelyben feltárja annak az érzékeny személyi adatokkal is foglalkozó céghálónak a működését, amelyet Bajnai Gordon és Ficsor Ádám (Bajnai egykori titkosszolgálati minisztere) birtokol és amely az Index szerint Márki-Zay Péter ellenzékre szabadításáért is felelős.

Ennek fényében Bajnaiéknak célja nagy valószínűséggel az országgyűlési választások közösségi médiában történő befolyásolása, ahogy azt az 2019-es önkormányzati választásokon is tették, mivel rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel. (Erről itt, itt, itt is írtunk korábban).

Az Index állításai szerint a következők is elhangzanak a felvételen:

PestiSracok facebook image

Ficsor Ádám szavai szerint olyan rendszert építenek, ami „felismeri azokat a szavazókat, akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz”. Az egykori titokminiszter a lap birtokába került beszélgetésen elmondta, 20-30 különböző eszközt is használnak erre a hírlevelektől kezdve az online kvízeken, játékokon keresztül egészen az olyan innovatív elemekig, amelyek például „tanácsot adnak az embereknek, hogy kérjék vissza az adójukat”.

Az Index cikkében leírtak alapján arról a sajnos a nyugati demokráciában már szokásos eljárásról van szó, hogy a politikához nem kötődő, vagy csak áttételesen kötődő témákkal keresik meg az embereket, petíciókkal, adakozási kérelmekkel, alapvetően olyan közösségi médiás csoportokban, amelyeket nem politikai célból hoztak létre, de a csoporttagok hitelesnek tartják a többi csoporttagot és a csoportban megjelenő információkat. Ennek során adatokat gyűjtenek az emberekről, hogy aztán a csoporttól teljesen függetlenül, az érintettek számára észrevehetetlenül célzott, de az első körökben álcázott politikai tartalmakkal befolyásolhassák őket. Ez természetesen minden esetben, a hatékonyság érdekében az egyes személyekről szóló érzékeny adatok ismeretében és azok felhasználásával történik. Az adatkezelési szabályok elég szigorúak az EU-ban, ezért Bajnaiék cégei közül némelyik Észtországban van bejegyezve, ahol a tagságuk ellenére nem veszik annyira komolyan az adatkezelési szabályokat. Az "érzékeny" jelen esetben nem feltétlenül jogi kifejezés, csak azt jelenti, hogy az adatszerzéssel foglalkozó cégek olyan adatokat is összekapcsolnak egy ember esetében, amelyek adatként való létezéséről az állampolgár nem is tud, és ha tudna is, az összekapcsolásukat nem tekintené reális lehetőségnek. Arról nincs szó természetesen, hogy az egyén bármilyen módon engedélyt adott volna adatai ilyen jellegű felhasználására. Az pedig végképp nem merülne fel benne, hogy nem politikai jellegű aktivitásából levont következtetések alapján válik célzott, pszichológiai mintákon alapuló politikai befolyásolás célpontjává.

Ezen a törvények nagyon bonyolultak, rengeteg a határeset, és a hatóságok gyakorlatilag képtelenek ellenőrizni, hogy a sok esetben volt titkosszolgálati emberekhez kötődő cégek miként élnek vissza a megszerzett adatokkal. Az Index szerint a szálak a szokásos hálózatokhoz vezetnek, az amerikai Demokrata Párt háttérszervezeteihez és a Soros Alapítvány által finanszírozott NGO-okhoz. Természetesen jelentős szerepet szánnak azoknak az influenszereknek is, akik politikán kívüli tartalmakkal szereztek ismertséget és követőtábort, hogy aztán a választások előtt egy-két hónappal felfedezzék magukban a forradalmárt, a liberálist, az ellenzékit. Ez talán újdonság, hiszen lehet, hogy ezeket a profilokat a TikTokon például már eleve politikai befolyásolási céllal építették fel.

Az Index állítása szerint Bajnaiék segítették Márki-Zay Pétert az előválasztási győzelemhez.

Az kétségtelen, hogy az előválasztás első fordulója után Karácsony Gergely már nem tűnt olyan nagyon sikeres politikai innovációnak, bizonyára úgy ítélték meg a saját adataik alapján, hogy nem verné meg a másodikban Dobrev Klárát. Nyilván több aktor is érdekelt volt Gyurcsányék gyengítésében, az azonban rejtély, hogy miért nem volt ismert Bajnaiék előtt az, hogy Márki-Zay milyen képességekkel rendelkezik. A projekt sikeréből és professzionalitásából inkább az következik, hogy tisztában voltak Márki-Zay alkalmasságával, de a befuttatása nem az ő döntésük volt. Így a cikksorozat első része alapján még az is nyitott kérdés, hogy ezeknek az információknak a nyilvánosságra hozása nem az egyre durvuló ellenzéki belharc egy a vereséget előre beárazó kétségbeesett lépése-e?

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?