deák téri késelés
Újabb két gyanúsítottat hallgattak ki a Deák téri kettős gyilkosság ügyében
Újabb két embert gyanúsított meg a rendőrség a Deák téri kettős késeléses gyilkosság miatt – tudta meg a 24.hu. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a portál érdeklődésére elmondta: az eddigi három, letartóztatásban lévő személyen kívül egy 19 éves férfit és egy 17 éves fiút is kihallgattak a nyomozók.Ez most még Donáth Annától is sok(k) volt
A Momentum EP-képviselője közösségi oldalán osztotta meg véleményét a két héttel ezelőtti kettős gyilkosság áldozatainak emlékére szervezett eseményről. Donáth igazi balliberális módjára nem felejtett el szélsőjobbozni egyet, bemocskolva ezzel az áldozatok emlékét is. A momentumos politikus szerint teljesen korrekt összehasonlítani egy nem létező törvény elleni erőszakos tüntetést - amelyen gyújtogattak és füstbombával dobálták a rendőröket - egy békés megemlékezéssel.Ajánljuk még









