Pesti Srácok

Ez most még Donáth Annától is sok(k) volt

Ez most még Donáth Annától is sok(k) volt

A Momentum EP-képviselője közösségi oldalán osztotta meg véleményét a két héttel ezelőtti kettős gyilkosság áldozatainak emlékére szervezett eseményről. Donáth igazi balliberális módjára nem felejtett el szélsőjobbozni egyet, bemocskolva ezzel az áldozatok emlékét is. A momentumos politikus szerint teljesen korrekt összehasonlítani egy nem létező törvény elleni erőszakos tüntetést - amelyen gyújtogattak és füstbombával dobálták a rendőröket - egy békés megemlékezéssel.

Donáth Anna Facebookon osztotta meg bölcsességeit a Deák téri kettős gyilkosság áldozataira emlékező emberekről. A Momentum EP-képviselője szerint ők uggyanis szélsőjobboldali tüntetők voltak, akik a romákat akarták megfélemlíteni. Ezt pedig nem hagyhatják - legalábbis szerinte.

- olvasható Donáth bejegyzésében.

PestiSracok facebook image

A momentumos képviselő természetesen leírja, hogy ő micsoda szörnyű büntetéseket kapott, mikor a „rabszolgatörvény” ellen tüntetve ártatlanul füstgyertyázott egyet. Mint írja: a „kemény akció” után néhány másodperccel berántották a rendőrsorfal mögé, majd nem sokkal később bevittét a rendőrőrsre, ahol egészen hajnalig(!!!) kellett szegény Annának ülnie a fogdán anélkül, hogy akár csak az ügyvédjét beengedték volna hozzá. (Itt tennénk fel egy költői kérdést Donáthnak: vajon a két lemészárolt fiatal fiúnak ki szogáltat majd igazságot? Mindketten meghaltak, ügyvédjük nem volt, aki megvédte volna őket, nekik nem pár órát kellett ülni a fogdában, nekik egy szörnyű halált kellett halniuk, csupán azért, mert rosszkor voltak rossz helyen.)

Elképesztő, hogy a balliberálisok milyen tömény gyűlölettel tudnak nyilatkozni a fociultrák megemlékezéséről. Donáth Anna egészen elképesztő módon képes volt összehasonlítani a két évvel ezelőtti csőcselék zavargásait egy békés megemlékezéssel. Ha valaki elfelejtette volna, az állítólagos „rabszolgatörvény” ellen tüntetők kukát és padokat is gyújtogattak, füstbombákat, petárdát és üvegeket dobáltak a rendőrökre, dulakodtak a hatóság embereivel.

A két meggyilkolt fiúnak már nincs szüksége ügyvédre, Donáthért pár órán belül már ugranak is, hogy kiszabadítsák a csúnya "rendőrállam" kezei közül. A múltheti megemlékezés az ellenséges futballklubok szurkolóit hozta össze. Két fiatal fiú meghalt, az ő emlékükre vonultak fel a szurkolótáborok. Az esemény békésen telt, senki nem provokálta a rendőröket (akik közül sokakat igazoltattak is, mert tény, hogy a koronavírus miatt nem szabadott volna gyülekezni). Összehasonlítani a balliberális csőcseléket a békés megemlékezőkkel csupán az ostobaság kimaxolása.

Forrás: PestiSrácok, Facebook / Fotó: PS-HPGY

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.