debrecen
Élményparkból vitte el gyerekeit egy apa Debrecenben, azóta nem találják őket
Vasárnap az egyik debreceni élményparkból két kiskorú gyerekét az édesapjuk eddig tisztázatlan körülmények között magával vitte, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak – közölte a Police.hu.Papp László: A debreceni önkormányzat átveszi a DVSC-t
A DVSC kisebbségi tulajdonosa, az önkormányzat megvásárolja a többségi tulajdonos, Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett Lokit – jelentette be Debrecen polgármestere szerdán, a Nagyerdei Stadionban.65 ezer debreceni maradt áram nélkül
Hétfő este 65 ezer fogyasztó maradt villanyáram nélkül Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére.Az idény közben repatriált Kondás sem tudta megmenteni a kieséstől a Debrecent
A Kisvárda korai gólja a Diósgyőr ellen igazi kiesési rangadóvá varázsolta a Debrecen-Paks találkozót, amire legjobban a Debrecen közönsége és a Paks focistái reagáltak: előbbiek sokan és lelkesen szurkoltak, utóbbiak gyorsan lőttek egy gólt. A Debrecen később egyenlített, a hosszabbítás végéig egyre nagyobb intenzitással és egyre pontatlanabbul nyomott, de az eredmény nem változott: kiestek a hajdúságiak.Előremenekült a Debrecen és legyőzte a Diósgyőrt hazai pályán
A kiesés elől menekülő Debrecen 4-0-ra győzött hazai pályán a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A sikerrel Kondás Elemér utolsó előtti helyen álló csapata két pontra megközelítette a Paksot és az Újpestet. A Diósgyőr veszélyesebben játszott, de csak elvétve tudott helyzeteket teremteni a Loki kapuja előtt.Szijjártó: A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de "a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják". Szijjártó Péter erről szerdán, a debreceni déli ipari övezetben beszélt, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét.Bemutatták a debreceni velodrom helyszínét
Debrecen pallagi városrészében, a 4-es számú főút mellett, a labdarúgó akadémia szomszédságában épül fel a debreceni velodrom, amelynek leendő helyszínét sajtótájékoztatón mutatta be szombaton a város polgármestere.Indítványozta az ügyészség a rendőrt fojtogató hajdú-bihari férfi letartóztatását
A jogszerűen intézkedő rendőrt fojtogató férfi letartóztatását indítványozza a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. Az ittas, családjával erőszakosan viselkedő férfi a helyszínre érkező, jogszerűen intézkedő rendőrt sértegette, fenyegette, majd megtámadta és fojtogatta. A nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat büntetőeljárást a Hajdú-Bihar megyei községben lakó, büntetett előéletű férfi ellen – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.Debrecenbe kerül át a Természettudományi Múzeum
A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden, a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen. A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés.Ajánljuk még