debrecen
Koronavírus – Elkülönítették egymástól a Gripenek pilótáit
A Magyar Honvédségnek (MH) a koronavírus okozta különleges helyzetből adódó tennivalók mellett el kell látnia a hagyományos feladatait: biztosítani Magyarország függetlenségét, területi integritását, szavatolni a magyar emberek biztonságát – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Debrecenben, miután a helyi Kossuth laktanyában tájékozódott az ott állomásozó alakulatok felkészültségéről.Japán turistákat szállítottak a Szent László Kórházba, egy debreceni férfi pozitív tesztet produkált
Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a Szent László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak – olvasható a koronavirus.gov.hu-n. Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus-tesztje viszont pozitív lett – írta a honlap.A mai nap sem telik el a Jobbik fogyatkozása nélkül: megszűnt a debreceni alapszervezet és a tatai IT-elnök is dobbantott
Újabb hat debreceni Jobbik-tag, köztük Kőszeghy Csanád Ábel önkormányzati képviselő jelentette be kilépését a pártból, amelynek ezzel meg is szűnik alapszervezete a cívis városban. Közleményükben diktatúrát idéző besúgóhálózatról és párton belüli fortélyos félelemről írnak. Azt is megjegyzik, hogy vezetésében mára nyoma sem maradt a nemzeti, konzervatív, jobboldali értékrendnek; a pártot gyakorlatilag átadták Gyurcsánynak. A mai napot nem úszta meg ennyivel a Jobbik. Ifjúsági tagozatuk (IT) tatai, egyben Komárom-Esztergom megyei elnöke is búcsút intett, aki egyben megyei önkormányzati képviselő. Fodor Máté indoklása szerint nem ért egyet az "anyapárt irányvonalával és azokkal a koncepciós eljárásokkal", amelyek a párt alkalmazottait és több IT-tagot is érintettek". Január óta újabb nagy kilépési hullám indult meg a nemzeti radikális nézetekkel induló, majd balliberális irányt vett pártban. Jakab Péter elnökké választása óta nagyobb nevek, ismertebb jobbikosok is hátat fordítottak a pártnak és egyre erősebb a zúgolódás a tagság soraiban.Vizsgálják az Olaszországból érkezőket a budapesti és a debreceni repülőtéren
Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget.Mégsem költözik ideiglenes helyre a Természettudományi Múzeum?
Változás történt a kormány terveiben a Magyar Természettudományi Múzeum elköltözésével kapcsolatban – írta az Index. A portál meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt állította: Bernert Zsolt főigazgató levelet írt az alkalmazottaknak, amelyben azt tudatta velük, hogy a múzeum elköltözésének ügyében személyesen egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.Elköszöntek a Koszovóba készülő katonáktól Debrecenben
Fegyelmezett feladatellátást kért a debreceni főtéren felsorakozó mintegy négyszáz katonától az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a Magyar Honvédség KFOR kontingense 22. váltásának kibocsátó ünnepségén kedden.Debrecen idei költségvetése felét fordítja beruházásra
A fejlődés, a stabilitás és a biztonság költségvetésének nevezte Debrecen polgármestere a város idei tervezett büdzséjét csütörtöki sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még