debrecen
Lanzafame duplázott, a Fradi emberhátrányban egyenlített a Debrecen ellen
Jó meccset hozott a Ferencváros–Debrecen rangadó. Bár a vendégegyüttes szerezte meg a vezetést, majd emberelőnybe került, a Fradi Lanzafame góljával egyenlített. A második félidőt végigtámadta a hazai csapat, ennek ellenére ismét a Debrecen szerzett vezetést. Aztán megint jött a Kispesttől igazolt Lanzafame, aki előbb egyenlített, majd ha jobban koncentrál, meg is nyerhette volna a mérkőzést.Szijjártó: Magyarország nem támogatja a bajor autóipar helyzetét rontó brüsszeli kezdeményezést
Magyarország soha nem fog olyan javaslatot támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.Gulyás: Egyház és állam egymás természetes szövetségese
Egyház és állam egymás természetes szövetségese, az együttműködés szükségessége éppen a különvált működés következménye - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján pénteken Debrecenben.Debreceni polgármester: Augusztus 20-a a győzelem, a siker örömünnepe
A győzelem és a siker örömünnepének nevezte augusztus 20-át Debrecen polgármestere hétfőn, a helyi Szent István-dombormű megkoszorúzása alkalmából rendezett önkormányzati ünnepségen.A kormány számára a családok az elsők
A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a magyar jövő a magyar gyermekekben és a felelős gyermekvállalásban van - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben, amikor bemutatta a kompozíciót, mielőtt elindult a karneváli felvonulás.Ajánljuk még