dél-korea
A dél-koreai koronavírusos esetek 66 százaléka tömeges fertőzésre vezethető vissza
A dél-koreai koronavírusos megbetegedések 66 százaléka tömeges fertőzésekre vezethető vissza, amelyek középpontjában továbbra is a tegui Sincshondzsi keresztény egyház áll.Koronavírus – Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött a napi új fertőzöttek száma Kínában
Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött az új típusú koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában a hétfőn jelentett hivatalos adatok alapján. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint vasárnap éjfélig kétszázkettő új beteget diagnosztizáltak Kína szárazföldi részén, ahol az összes eddig jelentett fertőzött száma ezzel meghaladta a nyolcvanezret. Közülük immár több, mint negyvennégyezren gyógyultak meg, és közel harmincháromezren állnak még mindig kezelés alatt. A súlyos állapotban lévő páciensek száma vasárnap éjfélig még hétezer fölött volt volt Kína-szerte, országosan további hétszáztizenöt fertőzésgyanús esetet tartanak számon. Az újabb negyvenkét elhunyttal a halálos áldozatok száma Kína szárazföldi részén meghaladta a kétezer-kilencszázat.Koronavírus – A Budapest Airport megkezdi a Szöulból érkező utasok szűrését
A koronavírus-fertőzés terjedése miatt a Budapest Airport szerdától megkezdi a Szöulból érkező utasok testhőmérsékletének mérését. A cég kedd esti közleményében arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az első érintett járat szerdán 12:20-kor landol Budapesten.Meghalt a Diamond Princess negyedik utasa
Meghalt egy negyedik ember a Diamond Princess óceánjáró utasai közül; ezzel négyre nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt korábban Jokohama partjainál vesztegzár alá vett hajó utasai közt, de nem biztos, hogy az újabb elhalálozást a vírus okozta – jelentették kedden japán sajtóorgánumok.Szijjártó: Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik
A magyar gazdaságban sikeresen megy végbe a dimenzióváltás, amelynek nyomán Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra
Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vhával, dél-koreai kollégájával.Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban
Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban, csütörtökön. A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat. Magyarország büszke arra, hogy ezen országok közül elsőként vette fel a diplomácia kapcsolatokat Dél-Koreával. "Arra pedig még büszkébbek vagyunk, hogy 30 évvel a diplomáciai kapcsolatok felvétele után elmondhatjuk: a két ország közötti kapcsolat még sose volt olyan jó, mint jelenleg" – mondta a miniszter.A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten
A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok harminc évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton, Budapesten. Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete köszönetet mondott mindazoknak, akik a huszonnyolc halálos áldozatot, közöttük huszonhat dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában.Százával tartóztattak le pedofilokat egy világméretű akcióban
Összehangolt intézkedéssel több száz pedofilt tartóztattak le a világ harmincnyolc országában, és felszámolták a gyermekpornográfiát árusító hálózatukat – jelentették be szerdán az amerikai, dél-koreai és brit hatóságok. Az illetékesek szerint ez volt az egyik legnagyobb ilyen rendőri művelet az utóbbi időkben.Ajánljuk még

















