dél-korea
Dél-Korea a lakosság tiltakozása ellenére rakétavédelemre kész
A helyi lakosság heves tiltakozása ellenére befejeződött a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése Dél-Koreában. A szöuli védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a fegyverek hadrendbe állítása az észak-koreai fenyegetések miatt vált sürgőssé.Dél-Korea ballisztikus rakétával gyakorlatozott, válaszul a kísérleti atomrobbantásra
Ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot hétfőn Dél-Korea, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara. A közlemény szerint a hadgyakorlaton légi és szárazföldi erők vettek részt, Hjonmu típusú ballisztikus rakétát, illetve F-15K vadászgépről kilőtt, nagy hatótávolságú levegő-föld rakétát vetettek be.Pokol és káosz lenne egy háború Észak-Koreával, utána meg még rosszabb következne
Miközben a fél világ lélegzetvisszafojtva figyeli Észak-Korea és az Egyesült Államok – egyelőre – verbális párbaját, a legtöbben elfelejtenek belegondolni, hogy mennyire borzalmas lenne egy háború a kommunista országgal. Azon túl persze, hogy egy háború csak borzalmas lehet. Amerika kétségtelenül különösebb megerőltetés nélkül legyőzné Kim Dzsongunt és rezsimjét, a veszteségeik viszont a politikailag és társadalmilag elviselhetőnél nagy valószínűséggel magasabbak lennének, ami tulajdonképpen jól ismert jelenség a térségben folytatott háborúskodásaik esetében. És amellett, hogy az USA szövetségesei helyrehozhatatlan károkat szenvednének, a „felszabadított” országot sem lennének képesek pacifikálni, újjáépíteni.Dél-koreai elnök: nem lehet többé háború a félszigeten
Nem lehet többé háború a Koreai-félszigeten, az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek okozta válságot békésen kell megoldani - jelentette ki hétfőn Mun Dzse In dél-koreai elnök, miután megtartotta rendszeres heti tanácskozását tanácsadóival.Észak-Korea: nonszensz a kétoldalú kapcsolatok javításának lehetősége
Észak-Korea még mindig nem adott hivatalost választ a katonai tárgyalások megkezdésére. Dél-Korea három nappal ezelőtt javasolt katonai tárgyalásokat Észak-Koreának, hogy orvosolni tudják a kettőjük között lévő feszültséget. Dél-Korea megemlítette azt is, hogy folytassák a családegyesítésnek szentelt, megszakadt konzultációkat. De Észak-Korea még mindig nem adott választ. A phenjani rezsim egyik lapja azt írta, hogy képtelenség az, hogy Dél-Korea javítani akarná a kétoldalú kapcsolatokat, hiszen folytatja a konfrontációs politikáját és nem adja fel az Egyesült Államoktól való függését sem. A lap szerint Szöulnak véget kell vetnie a konfrontációnak és az ellenségeskedésnek, mert ez az előfeltétele a két ország megbékélésének.Amerikai hadászati bombázók gyakorlatoztak az észak-koreai határnál
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó gyakorlatozott a dél-koreai légierő egységeivel közösen az észak-koreai demarkációs vonal közelében, világos figyelmeztetésül Phenjannak - jelentette szombaton a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli védelmi tisztségviselőkre hivatkozva.Letartóztatták a korrupciós gyanúba keveredett volt dél-koreai elnököt
Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje leváltott dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel – jelentették hírügynökségek. Letartóztatása azért vált szükségessé, mivel alapos a gyanú, amely alapján vádat akarnak emelni ellene, illetve azon aggályok miatt, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg – mondta Kang Bú-Jung bíró.Ajánljuk még

















