delbos-corfield-jelentés
Magyarország az új európai reneszánsz fókuszpontja – Az EP-ben már megvédte a magyarokat a széttöredezett konzervatív oldal – Hoz-e változást az olasz választási eredmény?
Mintha fizettek volna érte, úgy álltak sorba az Európai Parlament baloldali politikusai, hogy szűk néhány percben a legképtelenebb hülyeségekkel vádolják meg Magyarországot a Delbos-Corfield-jelentés általános vitájában, ezért is siklott el a figyelem afölött, hogy a két legnagyobb konzervatív frakció, az euroszkeptikus Identitás és Demokrácia, valamint a jobbközép Európai Konzervatívok és Reformerek teljes mellszélességgel áltak ki hazánk mellett, és ez előrevetíti az európai reneszánsz gondolatában közös nevezőre jutó konzervatív pártok európai összefogásának lehetőségét. A Fidesz eddig kivárt, melyik frakcióhoz is csatlakozzon – ezzel párhuzamosan egy teljesen új frakció alapítása is felmerült –, de ahhoz, hogy az európai reneszánsznak kellő súlya legyen Brüsszelben, szükséges volt a jobboldal előretörése, amely a francia elnökválasztás idején még meghiúsult, de az olasz választásokkal megvalósulni látszik. Kérdés, van-e egyáltalán létjogosultsága a konzervatív összefogásra összpontosítani egy egyre elmélyülő háború konfliktus árnyékában, vagy éppen most van csak értelme igazán.A magyarellenes jelentést készítő Gwendoline támadja Ursula von der Leyent, aki szerinte maga a probléma
Az Élet és Irodalomnak adott interjújában a Magyarország ellen jelentést készítő baloldali EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield azért támadja Ursula von der Lyent, az Európai Bizottság elnökét, mert nem fogalmaz egyértelműen hazánkkal kapcsolatban. Ez szerinte azért van, mert a német-magyar diplomáciai kapcsolatok erősek és Magyarország a németek autóipari szerelőcsarnoka. Emiatt pedig nem lenne szerencsés, ha megromlana a viszony a két ország között. Delbos-Corfield a beszélgetés során kijelentette: a probléma maga Ursula von der Leyen. Rémisztő a gondolat, hogy az EP-ben van olyan nézőpont, ahonnan a Bizottság elnökasszonya magyarbarátnak látszik.Alapjogokért Központ: nem ér célt az európai baloldal kísérlete arra, hogy Magyarország elessen a neki járó pénzektől
Az Alapjogokért Központ értékelése szerint úgy tűnik, nem ér célt a "bosszúszomjas európai baloldal" kísérlete, hogy Magyarország elessen a neki járó pénzektől. A közösségi oldalukon vasárnap közzétett bejegyzésükben azt írták: a Magyarországgal szemben áprilisban, az országgyűlési választásokat követően megindított jogállamisági eljárás újabb állomásához ért.Két-három hónap múlva lesz végleges döntés Brüsszelben a kirablásunkról – Navracsics: az Európai Bizottság döntésével megnyílik az út a forrásokról szóló tárgyalások gyors lezárása előtt (frissítve)
Döntött is meg nem is az Európai Bizottság a Magyarországnak járó források ellopásáról. A sajtóhírek igaznak bizonyultak: a Bizottság csont nélkül elfogadta Johannes Hahn pénzügyi biztos ajánlását, de két hónap türelmi időt hagyott a pénzügyminiszterekből álló Tanácsnak, hogy döntést hozzon. Ez idő alatt a magyar kormány bizonyíthatja, hogy elkötelezett a rendszerszintű blablablákból álló kifogások kezelésében.Szánthó Miklós: Soros fizette, az NGO kitalálja, a szakértő beviszi, az EP-képviselő megszavazza
Az Alapjogokért Központ vezérigazgatója szerint ismét a Soros-hálózat ítélte el Magyarországot. Szánthó Miklós szombaton a Facebook-oldalán azt írta: Gwendoline Delbos-Corfield EP-képviselő egyik "felkészítője" a szintén a nyílt társadalom hálózatához tartozó Human Rights Watch (HRW) volt, ami a képviselő európai parlamenti adatlapjáról tudható."Magyarországról nem lehet következmények nélkül hazugságokat és rágalmakat állítani" – Orbán Viktortól azt kérik, jogi úton lépjen fel az EP jelentése miatt
Az Európai Parlament által elfogadott jelentés – a korábbi Sargentini-jelentéshez hasonlóan – a demokratikusan megválasztott magyar parlament saját hatáskörében meghozott döntéseit, Alaptörvényét, jogszabályait támadta meg. Ezzel túllépte hatáskörét és megsértette Magyarország szuverenitását. Kérem, hogy Magyarország Kormánya nevében utasítsa vissza Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben. Magyarországról politikai következmények nélkül nem lehet ilyen hazugságokat és valótlanságokat állítani – minderről Tényi István írt a miniszterelnök számára megküldött levelében.Hölvényi: Ursula von der Leyen mindenről beszélt értékelő beszédében, csak a békéről, a fűtésről, az élelmiszerellátásról és az inflációról nem (VIDEÓ)
Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság elnöke értékelő beszédében semmilyen üzenetet nem fogalmazott meg az aggódó európai polgárok milliói számára - mondta el szokásos heti összefoglaló videójában Hölvényi György Ursula von der Leyen EP-felszólalását. Mint a KDNP-s politikus hozzátette, az elnök asszony évtizedes víziókról értekezett, miközben csak azok a szavak nem hagyták el a száját, mint béke, fűtés, élelmiszerbiztonság, infláció. Hölvényi György arról is szólt, a hét eseményei bebizonyították, hogy az EP zsarolásra használja a magyar embereknek jogosan járó pénzt.Fidesz: szégyenletes, hogy Gyurcsányné és társai ismét hazájuk ellen dolgoztak az EP-ben
Szégyen, hogy a magyar baloldali EP-képviselők - élükön Gyurcsányné - ismét saját hazájuk ellen dolgoznak – írta csütörtöki közleményében a Fidesz. Mint a csütörtöki EP-üléssel kapcsolatban hozzátették, elképesztő, hogy az EP a mostani válságban is csak Magyarország támadásával van elfoglalva.Brüsszeli gyámság alá helyeznék Magyarországot - jobboldali EP-képviselők a Magyarországot elmarasztaló újabb jelentés vitájában
Baloldali, uniós gyámság alá helyeznék Magyarországot - hangsúlyozta felszólalásában a KDNP-s Hölvényi György a Delbos-Corfield jelentéssel kapcsolatos általános vitában Strasbourgban, hozzátéve, a dokumentum egyértelműen hungarofób. Ugyanitt Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője arról beszélt, az Európai Parlament egyes képviselőinek leginkább az fáj, hogy Magyarországon negyedszer is nemet mondtak a magyar baloldalra, és nemet mondtak a brüsszeli kioktatásra. Deutsch Tamás, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a vita kapcsán újságíróknak azt hangsúlyozta, az Európai Bizottság rendkívül sokat tesz az Európai Unió megosztottságáért annak a kereszteres hadjáratnak a működtetésével, amelynek keretében, a kettős mércét intézményesen alkalmazva sem Magyarország, sem Lengyelország egyetlen fillér fejlesztési forráshoz nem jutott ebben a költségvetési időszakban.Ajánljuk még