Pesti Srácok

"Magyarországról nem lehet következmények nélkül hazugságokat és rágalmakat állítani" – Orbán Viktortól azt kérik, jogi úton lépjen fel az EP jelentése miatt

null

Az Európai Parlament által elfogadott jelentés – a korábbi Sargentini-jelentéshez hasonlóan – a demokratikusan megválasztott magyar parlament saját hatáskörében meghozott döntéseit, Alaptörvényét, jogszabályait támadta meg. Ezzel túllépte hatáskörét és megsértette Magyarország szuverenitását. Kérem, hogy Magyarország Kormánya nevében utasítsa vissza Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben. Magyarországról politikai következmények nélkül nem lehet ilyen hazugságokat és valótlanságokat állítani – minderről Tényi István írt a miniszterelnök számára megküldött levelében.

Az Európai Parlament 2022. szeptember 15-én elfogadta a Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő által jegyzett jelentést. Eszerint fennáll annak a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket. A jelentést 433 igen, 123 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett szavazták meg. Az összes jelenlévő magyar baloldali képviselő is igennel voksolt a jelentésre. A dokumentumban az áll, hogy az uniós értékeket rendszerszintű veszély fenyegeti Magyarországon, ezért az ország többé nem tekinthető teljes mértékben demokráciának. A jelentés szerint a magyar kormány szándékos és szisztematikus erőfeszítései miatt romlott tovább a demokrácia és az alapvető jogok helyzete azóta, hogy az EP 2018-ban elindította a 7. cikk szerinti eljárást. Azt is megállapították, hogy az uniós szerződésekben foglalt értékek védelme 2018 óta jelentősen csökkent, és a helyzetet csak súlyosbítja az unió tétlensége.

– írták. Hangsúlyozták: az igazságszolgáltatás állapota, a korrupció és az emberi jogok helyzete továbbra is aggályos, akárcsak az alkotmányos és a választási rendszer működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció, az összeférhetetlenség és a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust.

PestiSracok facebook image

– olvasható a jelentésben. Az EP azt várja az Európai Bizottságtól, hogy használjon ki minden rendelkezésére álló eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszerről szóló rendeletet a helyzet orvoslására.

A jelentést támogató képviselők egyebek mellett arra szólították fel az uniós bizottságot, hogy ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet, amíg az ország teljes mértékben eleget nem tesz a tagállami gazdaságpolitikák összehangolását célzó európai szemeszterrel összefüggésben megfogalmazott összes ajánlásnak, valamint a luxembourgi és a strasbourgi bíróságok kapcsolódó ítéleteinek. Azt is kérték a végrehajtó testülettől, hogy vonja ki a finanszírozás alól azokat a kohéziós programokat, amelyek esetében felvetődik az uniós forrásokkal való visszaélés vagy a jogállamiság megsértésének kockázata, valamint alkalmazza szigorúbban a közös rendelkezésekről szóló és a költségvetési rendeletet.

A képviselők továbbá azt is indítványozták, hogy az uniós forrásokat a helyi önkormányzatokon, ne pedig a kormányzati szervezeteken keresztül osszák el – olvasható Tényi István a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben, amelyet a miniszterelnöknek írt. Ebben azt is kéri Orbán Viktortól, hogy Magyarország Kormánya nevében utasítsa vissza Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben, érvelése szerint ugyanis "Magyarországról politikai következmények nélkül nem lehet ilyen hazugságokat és valótlanságokat állítani". Hozzátette:

Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.