Pesti Srácok

demagógia

Kétségbeesett momentumos vergődés: százezer forintot fizetnének az oltásért, de demagógia az nuku (Karanténvlog!)

Magyar ugar 2021 január 15.
Lehet, hogy túltolta a demagógiabiciklit a Momentum, hiszen a nagy ellenzéki összefogás lila gyöngyszeme szerint minden magyar embernek százezer forintot kéne kapnia a kormánytól, ha beoltja magát. Ezt a populista grízgaluskát már Fegyőr saját hívei is nehezen viselik, akik csalódottak, mérgesek és nem értik, hogy ez a demagógia hogyan pattanhatott ki vezérük fejéből. Pedig ebben legalább következetes, a hülyeségeket folyamatosan ontja magából – ez természetesen a Karantént is megihlette, ahogy a KISZ-vagyont Gyurcsánnyal trükkös stiklikkel átmentő Varju is bekerült a mai szórásba. A DK nagyágyúja és házi fetrengője szélhámosnak és populistának nevezte Orbán Viktort – tette ezt olyan nyugalommal, mintha nem a szemkilövető, éjjel-nappal hazudó Gyurcsány Ferenc lenne a gazdája. A Karantén a hazai hitványságok megemlékezett a magyar történelem egyik súlyos tragédiájáról is, hiszen hetvennyolc évvel ezelőtt, 1943. január 13-én törték át a szovjetek a Donnál a 2. magyar hadsereg arcvonalát. A magyar katonák becsületesen és utolsó erőig harcoltak, így több ezer társukat mentették meg a szovjet fogságtól, ami tulajdonképpen a halált jelentette volna a számukra. A rengeteg áldozat előtt tisztelgünk és ismét kikérjük magunknak a kommunista történetírás hazugságát, akik folyamatosan lenácizták a magyar katonákat; a szocializmus alatt még beszélni sem lehetett a történtekről, nem úgy, mint más szocialista országokban. Ezen kívül nem hagyhattuk ki a kereszténygyalázó Jobbikot sem, akik most a vidékieket próbálják megszólítani. Fájdalmas látni, hogy a kettőskeresztet hashtagre, a nemzeti felfogást pedig Gyurcsány mézesmadzagjára cserélő Jobbik újabb mélységeket ér el Gyurcsány pincsijeként, végül a saját Trump-támogató, az anyját az antifáknak feljelentő amerikai leszbikus lányról is ejtünk pár keresetlen szót. Ne felejtsétek, este 22 órakor találkozunk a PestiTV-n, a Karanténvlogban, mai vendégünk pedig Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és jogvédő lesz, a Jobbik korábbi politikusa. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat!

Hadházy kegyeletsértése, Ujhelyi újabb demagóg hülyeségei, mennyit számítanak a fehér életek Amerikában? – Ferencz Orsolya a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 január 9.
Nem indult túl nyugodtan a 2021-es év, a magyar ellenzék sem bírta túl sokáig ünnepi hangulatban, de Amerikában is elszabadultak az indulatok. Az eheti Karanténvlogban Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos mutatott utat a baloldali hazugságok tengerében, erre pedig rengeteg precedenst talált a műsorban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd. Az amerikai események sajnos félelmetesek voltak, hiszen négy embert öltek meg, köztük egy 35 éves fehér nőt, akit felszólítás nélkül mellkason lőttek, most pedig nem zajlott óriási tömegtüntetés az utcákon, mint George Floyd halálát követően. Ferencz Orsolya tűpontosan fogalmazta meg az eset tanulságait, ahogy rendkívül részletesen cáfolta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselőjének újabb hazugságcunamiját is. A műsorban szóba került Szabó Tímea vegytiszta kommunista szónoklata is, mi pedig tudjuk, hogy a kommunista nem vész el, csak átalakul, a mézesmadzag mellé pedig mindig jár korbács. A Párbeszéd rikácsoló világbajnoka most is megígérte, hogy minden szép és jó lesz, újraosztják a javakat és jön a kommunista Kánaán. A Karanténvlog résztvevői azonban hozzáfűzték azt is, hogy a kommunista kísérletek bizony 100 millió halottat és nyomort hoztak csupán a Földre, mégis újra és újra próbálkoznak vele az elvtársak. Szabó Gergő és vendégei ezen kívül beszéltek a Momentum ingyen parkolást támadadó ostoba és demagóg gondolatairól, és szóba került Krekó Péter is, akinek volt bőr a képén megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, hiszen nyíltan beszélt arról egy külföldi lapnak, hogy Orbán Viktor rendszerét úgy lehet gyengíteni, ha megingatja a magyar társadalom vakcinába fektetett bizalmát. Végül Hadházy Ákos is helyet kapott a műsorban, aki halottgyalázó videót tett közé, egy önkormányzati és magánkézben lévő halottasházban forgatva, a magyar kormány bűnének titulálva a rengeteg halottat, akik alig fértek el a temetkezési vállalat helyiségében. Nézzétek meg ma is a Karanténvlogot, megéri!

Kommunista rémtettek a Gulágon, károgó Varju László és fekete karácsonyról deliráló Fegyőr (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 november 27.
Ezen a héten volt a magyar politikai foglyok emléknapja, hiszen több százezer honfitársunkat hurcolták el szovjet munkatáborokba, ahonnan nagyon kevesen tértek haza, legalább 300 ezren a szovjet pusztában alusszák örök álmukat, miután teljesen kifacsarták belőlük az életet a kommunisták. Sose felejtsük el, hogy mit tett a világgal ez a pusztító eszme, főleg most, amikor újra divatba jött a kommunizmus a művelt Nyugaton. A Karantén nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke fekete karácsonyt vizionált a magyaroknak, mindezt persze Orbán Viktor tébolya miatt, ezért vlogunk szokás szerint nem bánt kesztyűs kézzel a momentumos díszpinttyel. Természetesen ma sem maradhatott el a pikírt riposzt Ujhelyinek sem, aki hazugságról beszélt az ATV-ben, azonban Dömötör Csaba tételesen cáfolta az őt és a kormányt sározó szocialista politikust. Ne felejtsük Varju Lászlót sem, aki a magyar nép lenézéséről és eladósításáról beszélt, mindezt Orbán Viktorra értve, elfelejtve főnöke 2006-os tobzódását a nagy hazudozás közepette. Aki megnézi adásunkat, nevethet és bosszankodhat egyszerre Szabó Tímeán is, hiszen a fél százalékos, szélsőbaloldali szektapárt vezetője megint fejhangon rikácsolt börtönről és rettegésről, de hát tudjuk, ilyenek ezek a kommunisták. Végül a férfiakat kipécéző, újabban rendkívül sokat érzékenyítő IKEA is megkapta a magáét, hiszen új reklámjában a nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet, természetesen a fehér férfiakat előtérbe helyezve. Ilyenkor ugyanis nem számít az érzékenyítés, ilyenkor nincsenek feketék vagy arabok a reklámban. Jobb, ha érezzük a bűnösségünket, elvégre most már jó ideje ezt sulykolja a mainstream média. Nézzétek meg videónkat!

Az MSZP szerint akkor tisztességtelen a választás, ha nem ők nyernek (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 október 10.
A mai Karanténban sem maradtunk ellenzéki muníció nélkül, hiszen szóba került az orvosok béremelését követő ellenzéki fanyalgás, de nem hagytuk szó nélkül a románok újabb úzvölgyi terveit, hiszen a csőcselék ismét a magyar katonatemetőben akar randalírozni. A románoknak nem volt elég a tavalyi úzvölgyi megfélemlítés és a székelyek megtámadása, a kegyeletsértés, most is szúrja a szemüket, hogy Erdély földjén még merészelnek magyarok élni. Szóba került még a Karanténban Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke is, aki ismét óriási ostobaságot villantott, hiszen szerinte Mohácson tisztességtelen volt a Fidesz, mert nyerni merészelt. Komjáthi a demokrácia védelméről, összefogásról hadovál, miközben a szocialisták jelöltje, Csorbai Ferenc tavaly nem lépett vissza a jelöltségtől, miután vetélytársa, a várost több, mint húsz éven át vezető fideszes polgármester elhunyt a kampányban és ő egyedüli jelölt maradt. Természetesen Donáth Anna is terítékre került a szókimondó vlog műsorában, aki ismét Brüsszelből köpködött epét saját hazájára. Donáth nemrég követelt nyilvános vitát, ahol Varga Judit igazságügy-miniszter lemosta az egy órás beszélgetés során, a Momentum üdvöskéje pedig elismerte, hogy Magyarország jogállam. Most azonban nem sokkal a vita után Brüsszelben ismét ugyanazokat a gusztustalan, hazaáruló lózungokat fröcsögi az Európai Parlamentben, miszerint Orbán Viktort meg kell büntetni, meg kell vonni a forrásokat Magyarországtól. Nézzék meg videónkat!

Kik lopták szét valójában a Balatont? – Az ellenzék gigantikus Balaton-hazugsága és a valóság (PS-videó!)

Magyar ugar 2020 szeptember 5.
Véget ért a nyár, ezzel úgy tűnik, hogy egy időre leülepszik az ellenzéki Balaton-mizéria, amely szinte végigkísérte az utolsó pár hónapot. A Demokratikus Koalíció, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és természetesen a népszavazást is célul kitűző MSZP teljes gőzzel kapcsolat az újabb demagógiacsontra. Nap, mint nap tele voltak a közösségi oldalaik a témával, amit nagyon egyszerűen össze lehet foglalni az ő olvasatukban: a Balatont magántengerré silányította Orbán Viktor, ők pedig az egyszerű magyar emberekért harcolva kiállnak a magyar tengerért. Sajnos az ezer fokon égő propagandát folyamatosan a magyar emberek arcába tolták és tolják, azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az ezerszer sulykolt demagóg üzenetek bombázása a baloldal egyik nagy fegyvere. Az igazságtartalom természetesen tökéletesen hidegen hagyja őket, inkább azt igyekeznek elérni, hogy az emberek irigységét piszkálják fel: az arcukba tolják, hogy amíg ők egyszerűen élnek, megdolgoznak a mindennapi kenyerükért, addig a NER gazdag semmittevői felvásárolják a fél Balatont, luxusban élnek és ellehetetlenítik a magyarokat, hiszen a tóra nekik van szükségük, hogy királyi módon kapcsolódhassanak ki. A PestiSrácok.hu videója a számokat és a tényeket hívta segítségül, hogy a valóságot megmutathassa, sőt, azt is a nézők elé tárjuk, hogy kik voltak azok, akik a 2000-es években valóban felvásárolták potom pénzért a Balatont, nyerészkedtek és közben hagyták lepusztulni a tó környékét. Nem meglepő, hogy azok a szocialisták, akik most óbégatnak, tizenöt évvel ezelőtt pontosan azt csinálták, ami miatt hazug módon vészharangot kongatnak. Medgyessy Péter 300 millió forintos villája, szétlopott és lepusztult kempingek, szállások – ez mind a szocialista éra undorító hagyatéka volt. A hazug demagógia pedig a tó mostani építését-szépítését magáncélra történő, lopott pénzből történő luxusnak állítják be. Nézzék meg videónkat és szembesüljenek az ellenzék arcpirító hazugságaival!

Donáth Anna a 2006-os, Gyurcsány-féle rendőrterrort mentegeti; nemváltó műtét előtt a kisgyermekek? (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 augusztus 28.
A Karantén e heti adásából kiderül, hogy miért jelent problémát a nemzeti büszkeség és a hazaszeretet a baloldal számára, akiknek fáj, ha kitartó munkával, hozzáértéssel és egyenes gerinccel találkoznak. Ellenpontként megmutatjuk, hogy mi mozgatja ma a magyar baloldalt, milyen üzeneteket küldenek a társadalomnak és hogyan változtatják folyamatosan a szemléletüket. Kikristályosodott értékekkel nem rendelkeznek, mindig az adott divat szerint próbálnak szavazatokat szerezni. A Karantén nagy szerencséjére Gurmai Zita megint megvillant egy szoci asszonykórus élén, és még mindig azt szajkózza, hogy "a Balaton mindenkié", ebben pedig a teljes ellenzék partner, ezért ígérjük, hogy a közeljövőben egy részletes videós anyagban járunk utána annak, hogy vajon kik voltak azok, akiknek az idején a Balatont szétlopták. Mai adásunkban szóba kerül Donáth Anna 2006-os rendőrterrort mentegető monológja is, hiszen a lánglelkű momentumos szégyenletesnek tartotta, hogy Kövér László a 2006-os brutális szemkilövető akciókkal hasonlította össze a fehérorosz helyzetet. Úgy látszik, hogy Donáthnak a saját népe kevesebbet jelent, mint az ugyancsak megtépázott fehérorosz tüntetők; lehet, hogy elfelejtette, hogy mi történt 2006 őszén Budapesten. Mi felfrissítjük a memóriáját, és ha így sem érzi az analógiát a saját népüket verő karhatalmisták akciói között, akkor bizony nagyon nem szereti azt a hazát, ahol él. Vagy azokat, akik fel mertek kelni Gyurcsány ellen, esetleg csak rosszkor, rossz helyen voltak. Végül szót ejtünk az újkori Mengelék eszetlen őrületéről is, hiszen magukat progresszívnak nevező LMBTQ-aktivisták szerint legálissá kell tenni a kisgyermekek számára is a nemváltó műtéteteket, így egy négyéves kisfiút gondolkodás nélkül nővé lehetne operáltatni és fordítva. Őrület a köbön, a Karantén pedig ismét készen áll a leleplezésre. Nézzék meg videónkat!

Túltolta a szivárványos biciklit a Momentum; ismét akcióban Gyurcsány ifjú Lenin-fiúi (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 augusztus 21.
Mostanában minden ellenzéki politikus igyekszik hasznot húzni a meleg- és transzpropaganda népszerűsítéséből, hiszen Karácsony Gergely büszkén tűzte ki a szivárványos zászlót a Városházára, sőt, a momentumos Soproni Tamás, Terézváros polgármestere a melegeknek is jegyescsomagokat fog osztogatni. A Karantén-vlog pedig nem hallgat az elharapózó őrületről. Sokaknak nem tetszik a szivárványos hadjárat, így ezek a törpe kisebbséget képviselő zászlók a kukában és tűz martalékaként is végezték több helyen – a provokáció, úgy látszik, sikeres volt. Azonban úgy tűnik, hogy a Momentum kezdi túltolni a melegpropagandát. Olyan agresszívan és émelyítően álltak oda az "ügy" mellé, hogy az már saját követőiknek is túlzás, ezt a fennforgást pedig az e heti Karanténból sem hagyhattuk ki. Ahogy telt a nyár, múltak a hetek, a DK-s László Imre is visszatért nyaralásából, és most már nem Adolf Hitlert munkásságát ismeri el, már nem Mengeléről akar teret elnevezni, hanem ő is kitűzte a szivárványos zászlót. Műsorunkban igyekszünk rávilágítani, hogy bizony nagyon nehéz a szivárványos zászlóra mázolt horogkereszttel kilovagolni a csatatérre, mert a végén senki sem tudja majd, hogy hova tartozik Gyurcsány egyik kedvenc politikusa. Az agresszív és tanácsköztársasági demagógiát közvetítő DK továbbra sem nyugszik: Gyurcsány ifjú követői a Balatonnál óbégattak egyet. Vérszegény mondókájuk hallatán azonban lehet, hogy nem csupán legyinteni kellene, hiszen a kommunista propaganda ellen fel is kellene lépni. Szóba kerül még Pikó András és a józsefvárosi menzabotrány, amely új mélységeket és magasságokat is elért, hiszen az ügy immár a Kúria előtt van. Pikó nem akarta kifizetni a büntetést, így kerületének még több kárt okozott, a káosz közepette megszűnő közétkeztetést pedig nem pótolják a szép szavak, a függetlenség és a színes elfogadás bársonyos harmóniája. Nézzék meg videónkat és nevessenek, bosszankodjanak velünk együtt!

Dróton rángatták Gyurcsányék az Index volt főszerkesztőjét? – Demagógiabombát dobott a Balatonra a Momentum (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 július 31.
A szegény, szerencsétlen és egyre függetlenebb Index vonaglása nem maradhatott ki az e heti Karanténból: a Dobrev Klárát folyamatos pánikban hívogató Dull Szabolcs menekülőútja során sűrűn lépett bele az úton heverő kakiba, így tisztán biztos nem kerül ki ebből a történetből. Ettől függetlenül a baloldali médiumok és politikusok teli szájjal sulykolják azt a narratívát, miszerint a Fidesz és Orbán Viktor aknamunkája vezetett a magát függetlennek tituláló balliberális sajtótermék haldoklásához. Egészen elhanyagolható problémának tűnik, hogy Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány vitathatatlanul baloldali elnöke többször elmondta, hogy ehhez aztán semmi köze nincs a Fidesznek, ezt maga a szerkesztőség intézte el, baloldali belharc tanúi lehetünk. A tények azonban sosem zavarták azokat, akik a legvaskosabb hazugságot is képesek lenyomni híveik torkán. Ha a baloldal elképesztő üzenetei kerültek szóba, a Karantén nem mehet el szó nélkül Vadai Ágnes egészen elképesztő gondolatai mellett sem, aki szerint Orbán Brüsszelben nagyot vesztett, itthon pedig a hazugságai olyan mértéket öltöttek, hogy már a Fidesz-KDNP is kiállt a miniszterelnök mögül. Félelem és reszketés uralja a DK-t, akik most már a látszatra sem ügyelnek, kapkodó pánikban lökik a félelmetesnél félelmetesebb üzeneteket az éterbe. Lassan Gyurcsányék ifjúsági tagozatának tekinthetjük a Momentumot, akik a DK-t másolva, alpári primitívséggel és lebutított üzenetekkel operálva féltik a Balatont, hiszen a magyar nép egyszerű fiai szerintük a Fidesz oligarchái miatt nem érik el a magyar tengert. Az természetesen nem zavarja Donáth Annáékat, hogy évről évre egyre többen nyaralnak a Balatonon, de a számok sokszor űznek csúnya játékot a Momentummal. Aki velünk nézi a Karantént, láthatja azt is, hogy az Egyesült Államokban ott tart a nagy egyenlőség, hogy egy fekete aktivistát azért öltek meg a szélsőbaloldaliak, mert azt a véleményét fogalmazta meg, hogy ő Donald Trumpra szavaz, és erre biztatott másokat is. Nézzék meg videónkat, szörnyülködjenek és nevessenek velünk együtt!

Ellenzéki demagógia-bomba újratöltve: Fegyőrék "valódi konzultációt" hirdettek a kormány "manipulációja" helyett (PS-videó)

Magyar ugar 2020 június 22.
Derék társaság gyűlt össze a Jászai tér mellett, ahol Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők indítottak harcot a nemzeti konzultáció ellen, amely szerintük egyszerűen "manipuláció" és az orbáni diktatúra egyik újabb bizonyítéka. Ezért Hadházyék azt találták ki, hogy aki hasonlóan gondolkodik mint ők, az küldje vissza nekik bontatlanul a nemzeti konzultációs borítékokat, amely egyébként adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen tiltott adatbázis építés gyanúja is felmerül, bár ezt a PestiSrácok.hu helyszínen feltett kérdésére válaszolva tagadták az érintettek. Portálunk szerette volna megtudni Fekete-Győr Andrástól, a Momentum elnökétől, hogyha már kormányváltásról beszélnek, tisztában vannak-e azzal, hogy jelenlegi támogatásukkal ez kivitelezhető-e, illetve ha igen, akkor vajon a Gyurcsány-féle DK-val tényleg együtt akarnak kormányozni? A sajtótájékoztatón Hadházy Ákos is mikrofonunk elé állt, aki a mai napon egy Facebook-posztjában azt taglalta, hogy a Fidesz és Orbán Viktor be akarja szántani az Indexet, amelyet később a magát függetlenként hirdető balliberális portált tulajdonló MFA kuratóriumi elnöke cáfolt, sőt baloldali cicaharcról számolt be. Hadházy azonban nem visszakozott a blamázs után, választ nem adott, csak azt ígérte meg, hogyha a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorába meghívjuk, akkor leleplezi a nagy orbánista összeesküvést. A független képviselőnek egyébiránt azzal sem volt gondja, hogy a Magyar Hang megrendelésére Mészáros Lőrinc birtoka fölött repülgetett és készített képeket. A baloldali vádakra Nacsa Lőrinc, KDNP-s országgyűlési képviselő reagált portálunknak, aki elmondta, hogy a baloldal eddig az összes nemzeti konzultációt megtámadta, és nem a magyar emberek érdekeit nézi, irigyli viszont a konzultáció sikerét, ezért próbálkozik hasonlóval. Nézzék meg videónkat, érdemes!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.