demkó attila
Szakértő: érdemes volt keményen fellépnie a magyar kormánynak az ukrán vezetéssel szemben
A kisebbségi jogok terén bejelentett változtatások azt bizonyítják a European Conservative által megkérdezett szakértők szerint, hogy érdemes volt keményen fellépnie a magyar kormánynak az ukrán vezetéssel szemben – írja a Mandiner.Igazságháborúk: a liberális teret a marxizmus foglalta el – Ez vár Magyarországra, ha Trumpot újraválasztják
A nyugat történelmi korszaka leáldozóban van, úgy tűnik, hogy a nyugat kimozdul a történelmi vezető szerepből – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ Igazságháborúk III. cimű konferenciáján. A konferencia fókuszában a közelgő amerikai elnökválasztás, illetve az európai ideológiai átalakulás, valamint az információs térben folyó harc állt.A Guardian lebuktatta volna Demkó Attilát, de inkább csak hazudott egy ordasat – Hardcore Hobbista
A Független-Objektív Sajtó ékköve, a Guardian ismét az igazságtól meglehetősen távol tartózkodó jelzőkkel látta el Demkó Attila tengerentúli útját. Ennek felelőseivel és technikájával ismerkedhetünk meg az első részben, amelynek témája még a fehérellenes rasszizmus, és az, hogy vajon miért az orosz acél kapott mentességet a szankciók alól, majd hogyan okoz ez az egész folyamat 5500%-os növekedést a kirgizek német autóalkatrész-importjában. A második részben Hegyi Gyula, egykori MSZP-s képviselő, jelenlegi publicista volt a vendégünk, akivel érdekes módon mára sok dologban inkább egyetértettünk, mint nem.Jó lenne, ha béke lenne, de nem lesz – Hardcore Hobbista Különkiadás
Izraelt szombat hajnalban megtámadta a Gázai övezetet uraló Hamász terrorcsoport, ezért a hét eleji Hardcore Hobbistát teljes egészében a helyzet, és főleg a várható válaszlépések következményeinek elemzésére szenteltük Demkó Attilával, az MCC geopolitikai műhelyének vezetőjével, akivel 50 percen keresztül végigjártuk Törökországtól Egyiptomon át Iránig az összes potenciális résztvevő érdekét és stratégiáját.Hiába pumpálják a fegyvereket Ukrajnába, az emberanyag döntheti el a háborút, abban pedig az oroszok sokkal jobban állnak
Úgy tűnik, hogy az emberállomány határozza meg az orosz–ukrán háború kimenetelét – legalábbis erre hívja fel egyre több szakértő a figyelmet. Az látható, hogy a hadianyag pótlását mind az oroszok, mind az ukránok meg tudják oldani, ez viszonylag gyorsan megoldható mindkét fél oldaláról. De az emberállomány kiesésében nem ilyen könnyű a helyzet, és ebben a versenyben az ukránok vesztésre állnak.Demkó Attila a PS-nek: előbb-utóbb egyik fél sem fog tudni előre lépni a harctéren, akkor jöhet valamiféle tűzszünet vagy évtizedekig húzódó hidegháború (VIDEÓ)
Az orosz-ukrán háborúban mind a két fél bezárta magát egy olyan helyzetbe, hogy nagyon nehéz a valódi béke – fogalmazott portálunk érdeklődésére Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő a Gombaszögi Nyári Táborban adott interjújában. Mint kifejtette, a békének nagyon kevés az esélye, inkább egyfajta tűzszünet következhet. Úgy vélte, előbb-utóbb kifullad az ukrán ellentámadás, akár sikeres lesz, akár nem, utána viszont az oroszok sem tudnak egy nagyobb támadással eredményt elérni. Ennek a folyamatnak a végén valamilyen tűzszünet fog következni, ami átmegy egy akár hosszú évtizedekig elhúzódó hideg, vagy félig forró háborúban a két ország között.Demkó Attila: Belgorod megtámadása figyelemelterelés lehetett az ukránok részéről a bahmuti vereségük után
Noha a tavaszra ígért ukrán ellentámadás még nem indult el, vannak jelek annak előkészítésére – nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője. A szakértő felhívta a figyelmet a megnövekedett ukrán mélységi támadásokra, amelyek az orosz logisztikai hálózat ellen irányulnak. A szakértő szerint az ukrán területek feladása továbbra sem valószínű, azonban egy befagyott konfliktus, és biztonsági garanciák, valamint egy esetleges gyorsabb EU-csatlakozás ígérete igen.Átlagosan minden második nap van egy robbantás Svédországban
Megjelent a svéd rendőrség legfrissebb statisztikája: az év elejétől május 15-ig bezárólag az idén 64 robbantás volt országszerte, vagyis nagyjából minden második napra jutott egy – erről írt Facebook-bejegyzésében Demkó Attila. A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak adott interjújában tért ki a konkrét számokra. Demkó úgy fogalmazott, hogy "2005 óta erősen rá vagyok fókuszálva a migrációra – akkor írtam az első elemzésemet a témáról, azt előrevetítve, hogy nagy baj lesz Európában ebből. Tehát messze nem volt ez magyar belpolitikai téma, amikor elkezdtem foglalkozni a dologgal – szakmai szempontból."Demkó Attila: Az USA nem tud kizárólag Ukrajnára koncentrálni
Már tegnap bíróság elé állították Bostonban azt a férfit, akit az Egyesült Államokban azzal gyanúsítanak, hogy minősített katonai iratokat szivárogtatott ki, ezek között voltak az ukrán ellentámadás tervei is. A 21 éves férfi a Nemzeti Gárda légierejénél, egy hírszerző egységben dolgozott. Közben a Pentagon bejelentette: felülvizsgálják azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz. Szakértők szerint az ügy számos kérdést felvet. Az internetre felkerült titkos iratok szerint az Oroszország és Ukrajna közötti háború várhatóan 2024-ig fog tartani, amiből egyik fél sem kerülhet ki győztesen, azonban egyikőjük sem lesz hajlandó tárgyalni a konfliktus befejezéséről - írja a hirado.hu.Ajánljuk még