demszky gábor
Medgyessy nem látott lopást, Demszkyről sem feltételezi, hogy lopott, sőt korrupciós ügyről sem tud
Csoda történt: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentésében érintettként megnevezett Medgyessy Péter megjelent az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi meghallgatásán. Ahol, persze, mindent tagadott. A megpuccsolt kormányfő nem látott, nem hallott semmit, miközben az ő és Demszky Gábor aláírása nyomán indult útjára az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya. Medgyessy azt is mondta: senkiről nem is feltételezi, hogy lophatott, az OLAF jelentései pedig amúgy is sokszor tévesek voltak az utóbbi években. Amúgy jó tanáccsal is szolgált: a kormánynak szerinte kutya kötelessége kiállni Magyarország érdekeiért, és Brüsszellel szemben kiharcolni, hogy keveset vagy semmit ne kelljen visszafizetni a kapott uniós támogatásokból. A kommunista főideológus emléknapja
Van az a szintje az Orbán-gyűlöletnek, amikor egy liberális személy a kommunistákkal együtt kommunistázza azt, aki el akarja távolítani egy kommunista főideológus szobrát. Persze az is lehet, hogy csak Demszky Gábor valós meggyőződése mutatkozik meg ilyenkor, amely többre tart egy marxista főideológust az első magyar királynál. Nehéz kiigazodni a volt főpolgármesteren, talán neki sem mindig sikerül, hiszen már arra sem emlékszik, hogy egykor kirúgták az egyetemről. Mindez a Lukács György egyelőre még Szent István Parkban álló szobrának megmentéséért rendezett nyugdíjastalálkozón derült ki. Az egykor maoista Demszkyben és a másik sztárfellépőben, a Rákosi-korszak üdvöskéjében, Heller Ágnesben közös, hogy a fiatalok magabiztosságával adják elő a patyolattiszta múltú embert, aki érintetlensége folytán bátran kommunistázhat le bárkit. Különlegesen tapintatos mozzanat, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján tettek hitet a magyarországi kommunisták második világháború utáni főideológusa mellett. Ellenzéki igentalánnem a budapesti olimpiára
A jelek szerint sikerrel járhatott a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási aláírásgyűjtése, így a lehetőségek közt van a nyári vagy őszi népszavazás, illetve az is, hogy a főváros, illetve a kormány kifarol a pályázatból. Az mindenesetre tanulságos, hogy az ellenzék milyen hosszú ívet volt képes leírni az olimpia egyöntetű támogatásától az ellene szóló aláírások kalapozásáig. Mostani, illetve azóta már a DK-ban szolgáló MSZP-sekben, liberális törpepártok képviselőiben, sőt magában az egykori SZDSZ-es főpolgármesterben is beindultak a régi reflexek, és bebizonyították: bármekkora fordulatra képesek, ha a számukra kilátástalan Orbán-kormány ellen lehet harcolni. Mindeközben pedig csak úgy röpködtek a nemzeti összefogásról és a pártpolitikán való felülemelkedésről szóló szép szavak.