Pesti Srácok

Medgyessy nem látott lopást, Demszkyről sem feltételezi, hogy lopott, sőt korrupciós ügyről sem tud

null

Csoda történt: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentésében érintettként megnevezett Medgyessy Péter megjelent az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi meghallgatásán. Ahol, persze, mindent tagadott. A megpuccsolt kormányfő nem látott, nem hallott semmit, miközben az ő és Demszky Gábor aláírása nyomán indult útjára az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya. Medgyessy azt is mondta: senkiről nem is feltételezi, hogy lophatott, az OLAF jelentései pedig amúgy is sokszor tévesek voltak az utóbbi években. Amúgy jó tanáccsal is szolgált: a kormánynak szerinte kutya kötelessége kiállni Magyarország érdekeiért, és Brüsszellel szemben kiharcolni, hogy keveset vagy semmit ne kelljen visszafizetni a kapott uniós támogatásokból.

Medgyessy Péter volt kormányfő tagadta személyes felelősségét az OLAF 4-es metró-jelentésében kifogásolt szerződéseinek ügyében az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán kedden. Arra hivatkozott: a metrópályázat és a döntések meghozatala 2005 áprilisa és 2006 májusa között zajlott, ő azonban már 2004 szeptemberében lemondott a miniszterelnökségről, és a „szóban forgó" tanácsadó cégben sem töltött be semmilyen pozíciót ekkor. Kiemelte, a magyar kormánynak meg kell védenie az érdekeit Brüsszellel szemben ebben az ügyben, hogy minimális pénzt, vagy lehetőség szerint semmit ne kelljen visszafizetnie. Medgyessy Péter kérdésre válaszolva kitért arra, hogy amikor 2004-ben arról beszélt, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel,

Hozzátette: Demszky Gábor volt főpolgármesterről nem feltételezi, hogy bármilyen módon érintett lenne a korrupciós ügyben. (Egyébként maga Demszky Gábor sem gondolja, hogy Demszky Gábor érintett lenne az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányában: erről maga a volt főpolgármester számolt be – persze, nem a parlament gazdasági bizottsága előtt, oda nem ment el, hanem – a Budai Liberális Klubban.) Medgyessy Péter elmondása szerint nem tudja megállapítani, és az ügyészség dolga megmondani, volt-e korrupciós ügy a 4-es metróval kapcsolatban. Azt viszont magabiztosan kijelentette: nagyon nagy túlzás, hogy 167 milliárd forint tűnt el, és az OLAF sem ezt állítja, hanem azt, hogy ekkora összegű szerződések lehetnek érintettek.

PestiSracok facebook image
Medgyessy Péter és Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A volt miniszterelnök elmondta azt is, nem kötelezte semmi arra, hogy eljöjjön a meghallgatásra, de „tiszteli a demokrácia intézményeit”, és fontosnak tartja a tisztánlátást az ügyben. (Ezek szerint Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem tiszteli a „demokrácia intézményeit”, hiszen ők nem hajlandóak megjelenni a bizottság előtt, hiába hívták őket – A szerk.) Elmondta, „gyenge lábakon áll” az OLAF-jelentés egy része, és az elmúlt 8-10 évben 28 OLAF jelentés volt, amelyek jó részéről tudni, hogy tévedés volt. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke kérdésére válaszolva elmondta, az SZDSZ-szel kapcsolatos megjegyzésében nem szerepelhetett a 4-es metró ügye, mert akkor még nem indult a beruházás előkészítése és nem volt döntés, így az elmozdításával kapcsolatos okok között sem szerepelhetett a metró ügye. Elképzelhetőnek nevezte, hogy Demszky Gábor nem ismerte a beruházás lebonyolításával kapcsolatos részleteket. A volt miniszterelnök szerint ilyen nagy volumenű beruházás nem vonható ki a fővárosi közgyűlés, a kormány hatásköréből.

– fogalmazott Medgyessy Péter. Arra a kérdésre, van-e a cégben valakivel szemben büntetőeljárás, nem kívánt válaszolni, mert az elmondása szerint az ügyészség dolga.

2003 decemberében így koccintott az OLAF-jelentés két érintettje a 4-es metró szerződésének aláírására. Ma már nem emlékeznek semmire; Fotó: MTI/Kovács Attila

Megválaszolatlan kérdések

Bánki Erik Medgyessy Péter meghallgatását követő rögtönzött sajtótájékoztatóján elmondta, nem kaptak érdemi, kielégítő válaszokat a kérdésekre. Egyebek mellett nem tudták meg, milyen munkát végzett az Alstomtól kapott 180 millió forintos díjazásért Medgyessy Péter korábbi cége, az AssistConsult Kft., és miért az Alstom nyert, amikor jobb ajánlatokat tevő cégek is voltak. Elmondta, tovább folytatják a kutatást, keresik, hová tűnhettek a metrópénzek. Kitért arra, Medgyessy Péter is elismerte, elfogadhatatlan, hogy a fővárosi közgyűlés tagjai 2006-2010 között nem férhettek hozzá a metróberuházással kapcsolatos szerződésekhez. A következő bizottsági ülésen szeretnék a BKV akkori vezetőit meghallgatni, hogy választ kapjanak, milyen politikai utasításokat kaptak, miért kötöttek ilyen előnytelen szerződéseket – mondta.

Schmuck Erzsébet (LMP) szintén rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, a 4-es metró ügyének egyik tanulsága, hogy egyértelműen látszik a politikával való összefonódás. Ezért érthetetlen, miért nem támogatja a kormánytöbbség, hogy az Országgyűlésben is jöjjön létre egy vizsgálóbizottság az ügyben – jegyezte meg. A képviselő szerint fontos lenne az is, hogy az uniós pénzek felhasználásának, főleg a nagyberuházásoknál legyen meg a szigorú és megfelelő ellenőrzése. Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője elmondta, elfogadhatatlan, hogy tíz év eltelte, meghallgatások sora és ügyészségi nyomozás elindítása után senki nem tudott megnevezni egy felelőst sem egy olyan ügyben, amelyről többen több fórumon elmondták, hogy szabálytalanul, korrupció gyanújával költöttek el pénzeket.

Vesztegetés, befolyással üzérkedés

Mint arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, Budapest 2010 előtti vezetését és az Alstomot nevezte meg érintettként az OLAF február elején nyilvánosságra hozott jelentése, amelyet a 4-es metró beruházása kapcsán készítettek. A dokumentum szerint a föltárt tények a magyar jogszabályok szerint vesztegetés és befolyással üzérkedés gyanúját vethetik föl. Puch László volt MSZP-s pártpénztárnok egyik cége is felbukkan az anyagban. Medgyessy Péter kapcsán a jelentés azt taglalja, hogy a volt miniszterelnök cége, az AssistConsulting (korábbi nevén Medgyessy Tanácsadó Kft.) 2002-től tanácsadója volt az Alstomnak, majd 2005 októberében lobbiszerződést kötött az Alstom International Ltd-vel a metrókocsik szállítására. Mit ad Isten: nyolc hónappal később már alá is írták a metrókocsik szállításáról szóló szerződést.A cég 2007 és 2008 között 600.000 eurót kapott különböző szolgáltatásokért az Alstom International SA-tól, noha az Alstom adta a legrosszabb első ajánlatot.

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.