denisz smihal
Ukrajna az IMF fennhatósága alá került az új hitelmegállapodással
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői szinten négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött Ukrajnával. Gavin Gray, az IMF ukrajnai missziójának vezetője rámutatott: a szerződés az IMF folyamatos elkötelezettségét tükrözi Ukrajna támogatása mellett. A megállapodást még jóvá kell hagynia az IMF igazgatótanácsának.Az IMF vezetőjével tárgyalt Zelenszkij
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása lehetőséget teremt arra, hogy Ukrajna erős maradjon – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, miután megbeszélést folytatott a kijevi látogatáson tartózkodó Krisztalina Georgievával, az IMF vezetőjével.Rakéta csapódott egy lakóházba Harkivban
Hárman megsebesültek egy orosz rakétacsapásban, amely egy lakóépületet ért vasárnap Harkiv városában – közölte Telegramon a kelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója. Oleh Szinyehubov hozzátette, hogy egyelőre három sebesültről tudni, mindannyian civilek, egyikőjüket kórházban ápolják.Az ukrán kormány megtiltotta a tisztségviselők külföldi utazásait
Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amely megtiltja a tisztségviselőknek, hogy a háború ideje alatt alapos indok nélkül külföldre utazzanak – hozta nyilvánosságra Denisz Smihal miniszterelnök pénteken, a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.Ukrán kormányfő: az orosz rakétatámadások megrongálták az ország összes hő- és vízerőművét
Az orosz erők masszív rakétatámadásai következtében megrongálódott Ukrajna összes hő- és vízerőműve – írta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök vasárnap a Facebookon.Az ukrán miniszterelnök szerint nekik lesz gázuk és szenük télre
Ukrajna elegendő készletet halmozott fel földgázból és szénből, hogy átvészelje a téli fűtési szezont – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon.Uniós támogatás nélkül már a nyugdíjakat és a fizetéseket sem képes kifizetni Ukrajna
Ukrajna gazdaságát már csak a külföldi segélyek tartják lélegeztetőgépen. Az állam tulajdonképpen fizetésképtelenné vált, az energiaellátás pedig az orosz támadások következtében összeomlóban van. Úgy tűnik, senki nem gondol arra, hogy mi történik majd a szomszédunkban a háború után.Megint meghosszabbították Ukrajnában az országos karantént
Az ukrán kormány szerdán úgy határozott, hogy július 31-ig meghosszabbítja az országos karantén hatályát – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.Az ukrán miniszterelnök közölte: addig lesz karantén, amíg nincs gyógyszer a koronavírusra
Az ukrán kormány addig fenntartja a karanténkorlátozásokat az országban, amíg nem találnak gyógyszert a Covid-19 betegségre – közölte Denisz Smihal miniszterelnök szerdán, a parlament újabb rendkívüli ülésén. A kormányfő szavai szerint Ukrajna Lengyelország példáját követi, és mérsékelten enyhít a korlátozásokon, hogy ne omoljon össze az ország egészségügyi rendszere, miként az megtörtént Olaszországban és Spanyolországban.Ajánljuk még

















