digitalizáció
Rogán Antal: a cél, hogy ne kelljen bemenni az okmányirodába semmiért
A kormány a héten elfogadta, és decemberre várhatóan elérhetővé is teszik a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely meghatározza a következő évek államigazgatási fejlesztéseit. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által elkészített program célja, hogy végre Magyarországon is megteremtse az egyszerű, kényelmes és hatékony közigazgatási ügyintézés feltételeit.MNB: tovább javult a pénzügyi szektor digitalizáltsága
A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését hétfőn.Varga Judit: Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia korunk legnagyobb lehetősége, ugyanakkor legnagyobb kihívása is, amely érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden, Gödöllőn, az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége keretében tartott igazságügy-miniszteri konferencián. A tanácskozást megelőzően újságírók előtt a miniszter arról beszélt, hogy az állampolgárok, vállalkozások jogosan várják el, hogy az igazságszolgáltatás, a hatóság minél gyorsabban, minél hatékonyabban intézze ügyeiket, éppen ezért az elektronikus szolgáltatások és lehetőségek tárházát itt is bővíteni kell.Európai igazságügy-miniszteri konferenciát rendez Magyarország
Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében – közölte Varga Judit az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Varga Mihály: a digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács
A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács; a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán, csütörtökön.A magyar vállalkozások kis része használja a digitalizáció előnyeit
Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket – ez derült ki a Vodafone Group megbízásából a Deloitte által készített nemzetközi kutatásból. Ebben rámutatnak, hogy a magyar vállalkozások töredéke van csak fent a közösségi hálón, és az online rendelés sem terjedt még igazán el hazánkban.Kövér László: Korlátok közé kell szorítani az államok erejével vetekedő magánhatalmakat
A Covid-19-járvány leküzdésének kilátásairól, valamint a térséget érintő kiberbiztonsági kérdésekről is szó volt a visegrádi csoport (V4) parlamenti elnökeinek részvételével tartott szerdai online találkozón.Elemzés: A digitális megoldások döntő szerepet játszhatnak Közép-Kelet-Európa fejlődésében
A digitális megoldások alkalmazásának felgyorsítása döntő szerepet játszhat a közép-kelet-európai szervezetek túlélésében és fejlődésében az IDC által az Oracle megbízásából készített, nyolc ország digitális beruházásait vizsgáló kutatása szerint. A kutatásban Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Görögország, Horvátország és Szerbia közszférájának, illetve piaci szektorának képviselőit kérdezték.Az EP támogatja a kis- és középvállalkozásokat segítő rendelkezéseket előirányzó parlamenti jelentést
Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadott jelentésében támogatta azokat az intézkedéseket, amelyek a kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítik a koronavírus-járvány okozta válság, valamint a digitalizáció és a klímasemlegesítés kettős kihívásainak kezelésében.Ajánljuk még