diktatúra
Ukrajna a diktatúra felé tart, már a Politico szerint is
Mi sem mutatja jobban azt, hogy az ukrán vezetés nagy bajban van, minthogy a Zelenszkijt eddig szentként tisztelő nyugati sajtó is kezd kihátrálni Kijev mögül.Guardian: Trumpék konzervativizmusa valójában egyenlő a fasizmussal és a fehér keresztény nacionalizmussal
A Guardian hasábjain hétfőn jelent meg Robert Reich egyik, a Trump-adminisztrációt ostorozó írása.Tőkés László már 1988-ban kimondta, hogy etnikai tisztogatás zajlik Erdélyben (PS-interjú)
A romániai forradalom hősével, aki temesvári lelkészként már 1988. szeptemberében memorandumot írt a falurombolás kegyetlen terve ellen, Huth Gergely beszélgetett a Mi kérdezünk podcastban.Magyar büszkeség
Két esemény, két külön világ. Csak annyi a közös bennük, hogy mindkettő Budapesten volt, egy nap eltéréssel. Az Erdély-tüntetés évfordulója kapcsán a nemzeti összetartozásra, az elszakított részeken élő nemzettársaink melletti kiállásra biztatott az egyik, szivárványos zászlók alatt a homoszexualitást propagálta a másik.A svédek szerint negyvenezer meleg akar elmenekülni Magyarországról, de ők befogadják őket
A svédeknek feltűnt, hogy nem tesz jót az országimázsuknak, hogy szomáliai bandák vívnak polgárháborút a fővárosukban kézigránátokkal, ezért jó muciológushoz illően összeültek, hogy megbeszéljék mitől lehetne jobb véleménnyel róluk a világ, és el is döntötték, hogy attól majd jobban fogják szeretni őket, ha befogadják a magyar és amerikai menekülteket, akik az elnyomó diktatúrák elől keresnek egy új, befogadó hazát. A baj csak az, hogy nincsenek magyar és amerikai menekültek.Veszélyes dolog Kijevben orosz zenét hallgatni, le is csukhatnak érte
Ukrajna ellenségei mindenütt ott vannak. A családi asztalnál, a templomban, a parkokban, a főváros utcáin orosz rappet bömböltetve. Ez utóbbi egyébként tényleg kriminális tett, de a biztonsági szolgálatokat bevonni talán egy kicsit túlzás, az eset legszórakoztatóbb része azonban az SZBU közleménye, melyben úgy számolnak be a dologról, mintha a legveszélyesebb terroristákat kapcsolták volna le.Lezárják önkényesen a hidakat, bármit ordibálhatnak, de azért óriási diktatúra van
Az 1 százalékot már csak alulról szagoló Momentum és egyéb anarchisták diktatúráról hadoválnak, miközben lezárják önkényesen a hidakat a munkából hazafele tartó emberek elől. Céljuk és tervük nincs, de úgy érzik, hogy ők most a szabadságért harcolnak, ezért bármit megtehetnek. Az sem zavarja őket, hogy néhány százan mondják azt, hogy ők a többség. A teljesen levitézlett Momentum, Hadházy Ákos és a hozzájuk csapódó nímandok, mint a gyűlölködő Lengyel Tamás színész, Perintfalvi Rita és egyéb alakok úgy ordibálnak diktatúráról, hogy közben nyíltan fröcsöghetnek az utcán, hidakat zárhatnak le és nem egy pincében kell zokogva vallomást tenniük. A Karantén kibeszélő nem hagyja szó nélkül a semmiért kesergő balhézók újabb szánalmas performanszát.Síró gyermekük mellől rabolják el a férfiakat az ukrán toborzók, de néhány hülye szerint a "lógósokkal" van a baj (Videó +18)
Mindenki látott már videókat arról, hogy működik az ukrán kényszersorozás, éppen ezért megy fel az ember agyában a pumpa, amikor a Rácz András-féle félkegyelműek kijelentik, hogy azok a férfiak, akiket erőszakkal visznek el a utcáról megérdemlik a sorsukat, hiszen ők "lógósok". Most megmutatjuk, hogy kikről van szó, kik azok az édesapák, akiket betuszkolnak egy jelzés nélküli kocsiba, miközben a babakocsiban tolt csecsemője egyedül marad az utcán, akiket a síró kisfiúk mellett vernek félholtra, hogy aztán a fronton befejezzék a munkát. Ők lennének a hibásak? Miattuk veszít Ukrajna? Hát menjen helyettük a harcmezőre az a barom, aki szerint így van rendjén!Ajánljuk még