diplomácia
Szijjártó: meg kell hallgatni azokat, akik itt élnek Ukrajna szomszédságában (videó!)
A külügyminiszter a Euronews-nak adott interjújában kifejtette, hogy meg kell hallgatni azokat az országokat is az orosz–ukrán konfliktus kapcsán, amelyek nem több ezer kilométer távolságból beszélnek, hanem itt élnek Ukrajna szomszédságában. Szijjártó Péter szerint azoknak az államoknak, amelyek több száz, több ezer kilométer távolságra vannak Ukrajnától, más a helyzete, a régióbeli országokat pedig aggodalommal tölti el a fennálló helyzet, és a miniszter szerint arra kell törekedni, hogy elkerüljük a legrosszabb forgatókönyvet: a háborút.Nagy István amerikai látogatásával létrejött az első miniszteri szintű találkozó a Biden-adminisztrációval
A Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció hivatalba lépése óta először jött létre amerikai-magyar miniszteri szintű találkozó, miután Nagy István kedden az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washingtonban tárgyalt hivatali partnerével. A tárcavezető a tárgyaláson amerikai kollégáját magyarországi látogatásra hívta meg, hogy "folytassák az együttműködésüket, kiegészítve a V4-es tagországok agrárminisztereivel".Áder János: a nemzetek közötti párbeszéd nem épülhet sem hazugságra, sem az igazság tagadására
Áder János államfő szerint az elmúlt tíz évben azokat az értékeket képviselte, amelyeket magyarként, a jövő nemzedékekre gondoló emberként, családapaként, s immáron nagyszülőként is fontosnak tart, vonatkozzon az akár a múlt bevallására, a jelen vitáira vagy a jövő iránti felelősségre. A külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy a nemzetek közötti párbeszéd nem épülhet sem hazugságra, sem az igazság tagadására.Brit külügyminiszter a migránsválságról: London kiáll az összes visegrádi ország mellett
A brit külügyminiszter szerint London a lengyel–fehérorosz határon kialakult migrációs válságban a visegrádi országok mindegyike, köztük Magyarország mellett is kiáll. Liz Truss a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent állásfoglalásában megállapította, hogy a lengyel határnál előállt eszkalálódó konfliktus Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének legújabb kísérlete a regionális biztonság aláásására.Szerbia csatlakozása uniós érdek – Külügyminiszterekkel és az ENSZ-főtitkár helyetteseivel egyeztetett New Yorkban Szijjártó
A Nyugat-Balkán európai integrációjának támogatása a magyar külpolitika egyik legfontosabb célkitűzése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután New Yorkban megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal és Vjosa Osmani-Sadriu koszovói elnökkel.Biden gyakorlatilag felszámolja az USA afganisztáni diplomáciai képviseletét
Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is – jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva.Ukrajna kiutasított egy újabb orosz diplomatát
Ukrajna nemkívánatos személynek minősítette és kiutasította területéről Oroszország egyik odesszai konzulját – közölte kedden az ukrán külügyminisztérium közleményben.Tóth Norbert: egy utolsó pillanatban összekalapált békeszerződés akadályozta meg, hogy ne üldözzék el az örményeket
Hegyi-Karabah azeri offenzívájának kérdésében az orosz külpolitika passzív volt, holott Oroszország a kaukázusi ügyekben mindig előszeretettel exponálja magát. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a törökök engedtek az oroszoknak bizonyos, számukra fontos, a Közel-Keletet és Szíriát érintő kérdésekben, tehát egyfajta alkut köthettek, és az oroszok „beáldozták” Hegyi-Karabahot – mondta portálunknak adott interjújában Tóth Norbert. A nemzetközi jogász többek között arról is beszélt: nemzetközi jogi értelemben az örmények hátrányban vannak a konfliktus kérdésében, mivel Hegyi-Karabahot Azerbajdzsán részeként ismerik el, az örmények ugyanakkor számíthattak arra, hogy az idő múlásával egyre nagyobb az esélye annak, hogy a nemzetközi közösség elismerje a status quót, vagyis a régió speciális helyzetét és önállóságukat. A kutató szerint az azeri támadás talán ennek megakadályozására is szolgált. Tóth Norbert úgy vélte, mivel az örmények jelentős területeket veszítettek az incidensek során, egy utolsó pillanatban létrehozott, Oroszország által összekalapált békeszerződéssel tudta Örményország bebiztosítani, hogy a területfoglalás megálljon, és az örményeket ne üldözzék el a területről.Ajánljuk még

















