disszidálás
El innen, minél messzebbre a diktatúrából!
És akkor megvették a Librit. Ezzel olyan vörös vonalat léptek át, ami már tűrhetetlen Európában, 2023-ban.Krencsey Marianne színésznő is az aczéli kultúrpolitika áldozata lett
Krencsey Marianne, a varázslatos színésznő, egy nemzedék bálványa is Aczél György kultúrpolitikus áldozata lett. Abban ugyanis, hogy amikor az okos, barna szemű, szőke színésznő, a beskatulyázhatatlan filmcsillag 1966. augusztus 2-án, második férjével együtt úgy döntött, hogy távoznak hazánkból, nagy szerepe volt annak, hogy Aczél György ellehetetlenítette őt a pályán. Akkoriban már nem kapott színházi szerződést és filmszerepet is alig. Krencsey Marianne színésznő 1966-ban férjével emigrált. A "disszidálás" (ahogy akkor hívták) hátterének járt utána írásában Tóth Eszter Zsófia történész.A punkok lettek a nyolcvanas évek „pesti srácai” – Nem véletlenül üldözte őket minden erejével a Kádár-rezsim
Punkok: lázadók a kádári diktatúra ellen. Elementáris üvöltésük, rendszerellenes dalszövegeik és rajongóik pogótánca azonnal erőszakos rendőri intézkedéseket "okozott", koholt vádakon alapuló politikai perek sorozata indult ellenük az 1980-as években. A punkok közül többen disszidáltak, belefáradva a rendőri zaklatásokba, a koncertek akadályozásába. Szerencsére azért vissza is tértek általában másfél, két év külföldi tartózkodás után hazánkba. De miért kezelték őket kiemelt célpontokként? Tóth Eszter Zsófia történész írása.Valahogy mindig félúton, valahogy mindig célkeresztben – Tíz éve halt meg Varga Zoltán, a diktatúrában és később is lejáratott futballzseni
Tíz éve hunyt el Varga Zoltán. Játékosként és edzőként is százezrek rajongtak érte. Az egyik legzseniálisabb futballista volt, de disszidálása után igazán sehol sem tudott megragadni, pedig Cruijff utódja lett az Ajaxban. Itthon lejáratta a kommunista sajtó, újságíró-ügynökök és KISZ-káderek írtak róla gusztustalan cikkeket. A sportvezetés elérte, hogy eltiltsák, aztán – szinte biztosan ártatlanul – meghurcolták egy bundabotrányban. Miután a kilencvenes években hazatért a Fradihoz, először imádták, de aztán összezördült a csapat több alapemberével, és a média nagy része is végig ellene volt. A sajtóhadjáratot nemezise, Hegyi Iván vezette, aki a Népszabadságban mindent megtett Varga ellehetetlenítéséért. Sikerült: a magyar futball velejéig züllött, kilencvenes-kétezres évekbeli mocsarában Varga képtelen volt alkotni. Őszinte, a konfliktusokat nem kerülő, hanem abba beleálló egyénisége tökéletes ellentéte volt annak a kádári korszakból eredő mutyivilágnak, amely végül megsemmisítette őt. Cikksorozatunkkal emlékezünk rá.30 éve történt - A mennyet és a poklot is megjárták nálunk az NDK-s turisták ’89 nyarán
Amikor a ’80-as évek második felében Lengyelországban és Magyarországon már javában mozgolódott a későbbi rendszerváltó ellenzék, az állampártokon belül pedig zajlottak a reformfolyamatok, a szocialista blokk legnyugatibb bástyája, az NDK még mindig a rákosista időket idézte. A demokratikusnak mondott keleti Németország még 1989-ben is eminens éltanulója volt a szocializmusnak: még a nagy tanítómestert, a Szovjetuniót is kioktatták párthűségből. Amíg azonban Erich Honecker és csapata makacsul haladt tovább a lenini úton, addig a tőlük szenvedő NDK-s turisták tízezrei hol reményt vesztve, hol boldog várakozással szürcsölték a hűs Kőbányait a Balaton partján.Ajánljuk még