diszkrimináció
Diszkriminálta a BMW a kínaiakat Sanghajban (VIDEÓ)
Nagy botrányt keltett az interneten kerengő, a sanghaji autószalonon készült videó, amelyen az látszik, hogy a BMW hoszteszei csak a külföldi vendégeknek kínálják az ingyen fagylaltot, a helyieknek nem.Önkormányzati utasításra nem foglalhatnak szállást románok egy holland városban
A román állampolgárok hátrányos megkülönböztetésével vádolja a hollandiai Tilburg város önkormányzatát egy román kutató, akinek állampolgársága miatt utasították el szállásfoglalását a németalföldi településen.A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot egy, a romák oktatási szegregációjára vonatkozó ügyben
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Magyarországot egy, a romák oktatási szegregációjával kapcsolatos ügyben, és egyben felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki olyan szakpolitikát, amely nem teszi lehetővé ezt a gyakorlatot.Navracsics Tibor a PS-nek az Erasmus-ügyről: "diszkriminatív a bizottság döntése, és azt sem értjük, milyen keretek között történt"
Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter leszögezte a PestiSrácok.hu-nak, hogy semmilyen jelzést nem kaptak az Európai Bizottságtól, ezért nem is értik, hogy mi a problémája a bizottságnak az alapítványi egyetemekkel. Ami a tárgyalások során felmerült, mint aggály, a közbeszerzési eljárások és az összeférhetetlenség kapcsán, abban a törvénymódosítások megtörténtek, a két megoldással a bizottság egyetértett, azt elfogadta. A levélben a jogállamiság feltételességi eljárásra hivatkoznak, aminek keretében erről nem volt szó - mondta a PestiSácok.hu-nak Navracsics Tibor az Erasmus-ügyről. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter hozzátette, nem értik azt sem, hogy mi történt ehhez képest, és azt sem, hogy mégis milyen keretek között. A miniszter lapunknak megjegyezte, hogy ez egy diszkriminatív döntés és az Európai Bizottság a tudomány szabadságát is korlátozhatja azzal, ha működési forma alapján különböztet meg egyetemet és egyetemet.KIM: Magyarország nem fogadja el, hogy az Európai Bizottság diszkriminatívan kizárja a magyar egyetemeket
Az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozóan – hangsúlyozza hétfői közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Mint kiemelik, a kormány a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról.„A csend nem rend!” – Az Amnesty International elhallgatott bántalmazási botrányának margójára
Az ősz elején indult tüntetéssorozatban kiemelt szerepet kapott az Amnesty International nevezetű Soros-szervezet, amelynek aktivistái rendre szervező-koordinátorként tevékenykednek az egyes megmozdulásokon: a tömegben „stratégiailag” szétoszolva megafonba kiabálják a különböző jelszavakat, a többi pedig már a pszichózis dolga. Ezek alapján nem lenne olyan nehéz elképzelni, hogy nemcsak skandáltatják, de szerzik is azokat a jelszavakat, amelyekkel végigmeneteltetik a tanárokat és diákokat Budapest utcáin. Az egyik ilyen jelszó, hogy a „csend nem rend”. Vajon mit szólnak ehhez azok, akiket éppen az Amnesty akar elhallgattatni a szervezet körül kibontakozó nemi diszkriminációs botrány eltussolása közben? Kíváncsian várjuk, hogy vajon saját maguk ellen is utcára vonulnak-e hasonló jelszóval a derék aktivisták.Rendszerszintű volt a munkahelyi zaklatás az Amnesty International Magyarországnál – állítják a volt munkatársak
Az Amnesty International magyarországi Soros-propagandafészkének volt munkatársai arról számoltak be a szintén Soros Györgyhöz köthető Open Democracy-nek, hogy miközben a jogvédő szervezet a külvilág előtt a nemi egyenlőségért állt ki, a valóságban rendszerszintű volt a szervezeten belül a munkahelyi bántalmazás és nemi alapú diszkrimináció.Szlovák feliratot ír elő az új szlovák médiatörvény a kisebbségi műsoroknak, de az állam nem fizet érte
A szlovák médiakeret módosításának meg kell felelnie az uniós jognak, az Európai Bizottságnak pedig fel kell szólítania a tagországot, hogy szüntesse meg a kisebbségi nyelveken médiatartalmat szolgáltatók indokolatlan diszkriminációját Szlovákiában – jelentette ki Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-)képviselője hétfőn.Kamala Harris előnyben részesítené a „színes közösségeket” a hurrikán károsultjainak támogatásakor
Ha fehér vagy, akkor annyira privilegizált csoporthoz tartozol az amerikai demokraták szerint, hogy neked a hurrikán sem árthat igazán. Legalábbis úgy tűnik ebből indul ki a Biden-Harris adminisztráció, az amerikai alelnök ugyanis kijelentette, hogy elsősorban a "színes közösségeket" kellene támogatni a hurrikán-károsultak között.Ajánljuk még