díszpolgár
Diósd polgármesterét díszpolgárnak szavazta meg a saját képviselő-testülete (Videó)
Diósd egyesületi színekben megválasztott, jelenleg is regnáló polgármestere díszpolgári címet vett át szeptember 18-án, Diósdon – számolt be a Magyar Nemzet. Spéth Géza ingerülten reagált a Magyar Nemzet kérdésére, ami azt firtatta, hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy az általa irányított képviselő-testülettől fogadta el az elismerést.Szeged díszpolgára lett Karikó Katalin
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust Szeged napján, pénteken. A kutató korábban azt nyilatkozta, rengeteg boldog emlék köti a városhoz. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először itt, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.Mészáros Lőrinc Eszék díszpolgára lett
Eszék díszpolgárává avatták Mészáros Lőrincet a sport és a Dráva-parti település fejlődésében nyújtott egyedülálló hozzájárulásáért. A Mészáros Csoport közleménye szerint a díszpolgárságot tanúsító oklevelet Boris Pilizota, a szlavóniai város alpolgármestere nyújtotta át a magyar nagyvállalkozónak.Karácsonyék díszpolgári címet adnak Koncz Zsuzsának és Tamás Gáspár Miklósnak is
Demszky Gábor és Tarlós István volt főpolgármesterek mellett további hat díszpolgári címről döntött a főváros a közelmúltban. Többek között díszpolgári címet kap Koncz Zsuzsa énekesnő, Molnár Piroska színésznő és Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus is.Budapest díszpolgára lett Tarlós és Demszky
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy a korábbi két városvezető, Tarlós István és Demszky Gábor díszpolgári címben részesüljenek. Tarlós István díszpolgári címét a DK-s képviselők nem szavazták meg.Díszpolgári címet adna Karácsony Budapest két korábbi főpolgármesterének
Demszky Gábor és Tarlós István korábbi városvezetők díszpolgárságát kezdeményezi a magyar önkormányzatiság – jövő évben esedékes – harmincéves évfordulója alkalmából Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester, aki ezt csütörtökön, a Főpolgármesteri Hivatal átadás-átvételét követően jelentette be sajtótájékoztatón.Eljárást indítottak a Debreceni Egyetem ellen
Eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Debreceni Egyetem ellen. Azért kezdtek vizsgálatot, mert az egyetem politikai vélemény miatt diszkriminálta egyes hallgatóit.Nem ismeri el Putyin díszpolgári címét a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszéke
A 24.hu által észlelt Facebook-bejegyzésben, a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszék oldalán leírják, hogy elhatárolódnak az autokraták magasztalásától, ugyanis mindennel ellenkezik, amit egyetemük szakmai munkájuk során képvisel.Ajánljuk még

















